„Ha Magyar Péter fel tudja magát építeni, akkor a kutyapárttól, de még a Momentumtól és az LMP-től is elvehet szavazókat” – mondta a Závecz Research társadalomkutató intézet ügyvezető igazgatója a Népszavának adott interjúban.
Závecz Tibor szerint politikai marketingben Magyar Péter nagyot alkotott. A klasszikus pártokkal ellentétben nem a hosszadalmas előkészületekkel, tartalmak kitalálásával, formai-technikai klisékkel szeretne eljutni a választópolgárokhoz.
Kapcsolódó
Megpróbált meghatározott időintervallumon belül minél több helyen megnyilvánulni, és nagyon hasonlót, de picivel mindig többet mondani. Egyetlen történetre fókuszált,
a „NER-ből kilépett, rengeteg titkot tudó fiú” sztorijára.
Magyar Pétert annak ellenére széles körben elfogadták, hogy mostanáig a NER elitjéhez tartozott. Az ellenzéki szavazók egy része azonban éppen ezért még nem tudja eldönteni, hogy higgyen-e neki. Ebből születnek az olyan összeesküvés-elméletek, hogy valamilyen érdektől vezérelve „biztosan küldték” – mondta Závecz Tibor, hozzátéve, hogy
Egyelőre nem tudjuk, mi van a tarsolyában.
A Fidesznek szerinte akkor lenne félnivalója, ha olyasmivel állna elő, amibe beleremegne a rendszer, azonban nehezen tudja elképzelni, hogy ez megtörténik: „Ehhez nagy amplitúdójú földrengésre lenne szükség”.
A Fidesz másik félnivalója az lehet, ha a szavazótábora tovább amortizálódik. Ennek viszont vannak jelei,
a lemorzsolódás Magyar Pétertől függetlenül elindult.
Közben viszont a propaganda is „elkezdte a karaktergyilkosságot vele szemben”.
Kérdés, hogy Magyar Péter mennyire ütésálló. A politikában nagyon mások a játékszabályok, mint amikor influenszer valaki, vagy a közösségi térben mozog - hangsúlyozta a Závecz Research ügyvezetője.
Innen jöhetnek szavazók
Ha valahol, akkor középtájon nagy a tolongás. Ha Magyar Péter fel tudja magát építeni, akkor a kutyapárttól, de még a Momentumtól és az LMP-től is elvehet szavazókat.
Ugyanakkor figyelmeztetett: a Facebook-posztokat lájkoló szimpatizánsok még nem a választói, és „ha azt feltételezi, hogy olyan nagyságrendű szavazótábora van, amilyen sokan érdeklődnek iránta, akkor biztosan téved”.
Hozzátette azt is: „Magyar Péter egyfajta ideológiamentes képet akar kialakítani, amelyről azt gondolja, hogy abban mindenki elfér. Úgy próbálja megalkotni a saját táborát, hogy nem mond negatívumokat különböző ideológiai platformokról. Igyekszik a szavazókat, bárhonnan jönnek is, egy akolba terelni.”
Megjegyezte, hogy a pártjáról nem tudunk semmit. „Most kellene jönnie a sziszifuszi aprómunkának, a párt felépítésének. Magyar Péter is tisztában van azzal, hogy egyedül ehhez kevés, szövetkeznie kell másokkal: nemcsak önmagában kell bíznia – ebben nem szenved hiányt –, hanem másokban is. Számára ez lesz a legnehezebb” – fogalmazott Závecz Tibor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!