A közleményben idézték Szántó Zoltánt, az operációt végző főorvost, aki elmondta: az utóbbi időben már komoly gyakorlatot szereztek az ilyen műtétek elvégzésében, ezúttal azonban a korábbiaknál is bonyolultabb volt a dolguk.
A beteg jobb felső tüdőlebenyét kellett eltávolítani egy daganat miatt, ám tíz évvel ezelőtt már ugyanígy eltávolították a bal felső lebenyt. Úgy kellett megoldani a műtétet, hogy közben a nagyobb méretű jobb tüdő nem lélegzik, és csak a csonkolt bal tüdővel tud levegőt venni a beteg
– ismertette.
Hozzátette, Parham Choroomi aneszteziológus adjunktus nagy szakértője a mélyaltatás és izomlazítás nélküli műtéti technikának, így neki köszönhető, hogy ilyen körülmények között elvégezhették a beavatkozást.
Egy ilyen nagy kockázatú, a hagyományostól merőben eltérő műtét nagy kihívás az operáló orvos számára, ezúttal ugyanis mozgó rekeszizom, szív és tüdő között, pár centiméteres kis területen kell a daganatos lebeny eltávolításához a preparáló munkát elvégezni – emelte ki a főorvos.
A sebész ilyenkor egy folyamatosan mozgó-hullámzó képet lát az endoszkópos képernyőn, s ha egy kicsit is hajlamos a tengeri betegségre, akkor képtelen végrehajtani ezt a műtéti technikát
– közölte a szakember.
A közlemény szerint az elmúlt években számos olyan műtét zajlott le a vármegyei kórházban, amellyel az orvosok olyan betegeken is segíteni tudtak, akiket idős koruk vagy egyéb alapbetegségeik miatt hagyományos altatásos érzéstelenítéssel nem lehetett operálni.
A korábbi módszerekkel ők nem bírták volna el a műtéttel járó megterhelést, ám az utóbbi időben ugrásszerűen fejlődött mind az endoszkópos mellkassebészeti technika, mind az anesztézia. Ennek köszönhető a mostani bravúros operáció is - írták.
Az ilyen beavatkozásokkal a nemzetközi szakmai trendeknek megfelelve tudnak korszerű mellkassebészeti ellátást nyújtani, 2023 óta immár európai akkreditációval elismerve
– olvasható a közleményben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az amerikaiak és az oroszok: jöhet a fekete-tengeri tűzszünet?

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Hátul kullogunk – rettenetes helyzetben vannak a női vállalkozók itthon
