Navracsics Tibor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában bejelentette:

közösségi értékvédelmi konzultációsorozatot indít a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM), az országjáró programsorozat első állomása Pest vármegye lesz.

Az MTI tudósítása szerint a szerdai interjúban a tárcavezető elmondta, ő maga és államtitkárai az országjárás során polgármesterekkel és vármegyei közgyűlési elnökökkel tanácskoznak majd, a megbeszéléseken a minisztérium a szabályozási elképzeléseit ismerteti a vármegyei vezetőkkel, akikkel megvitatják az adott térségben felmerült problémákat, valamint azok lehetséges megoldásait, illetve tanácsokat, ötleteket várnak tőlük.

Most dolgozunk azon, hogy egyrészt az alaptörvényben hogyan lehet rögzíteni a közösségek, a települések önazonossághoz való jogát, illetve hogyan tudjuk ezt megtámasztani egy, terveink szerint sarkalatos törvénnyel, de egy kicsit hasonló módon a Versenyképes járások programhoz

- fogalmazott a miniszter.

Hozzátette,

a konzultációsorozat eredményeit beépítik a törvényjavaslatba, amelyet várhatóan márciusban nyújtanak be az Országgyűlés elé, és akár már a tavaszi ülésszakon is elfogadhatnak.

Lennének olyan törvényben szabályozott okok, amelyek alapján

  • nem lehet kitiltani valakit egy településről,
  • de mivel vannak olyan települések, amelyek az elnéptelenedéssel küzdenek, a minisztérium lehetőségeket és eszköztárat adna a polgármestereknek és a képviselő-testületeknek, amelyekből választhatnak, ha akarnak.

Ezzel az intézkedéssel - a mostani tervek szerint - elsősorban a budapesti és nagyvárosi agglomerációk, illetve a Balaton és környékének települései helyi vezetésének segítenének, ahol a betelepülés olyan mértékű, amely az élhetőséget veszélyezteti - hangoztatta.

Mi úgy tervezzük, hogy megneveznénk azokat az okokat, amely alapján nem lehet kitenni a megtelt táblát

- hangsúlyozta a miniszter.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt harmincöt év egyik leglátványosabb belső vándorlási folyamata kezdődött el a nagyvárosok, de különösen Budapest agglomerációjában;

egyre többen költöznek ki a nagyvárosból a környező településekre, ahonnan visszajárnak dolgozni, a közszolgáltatásokat azonban helyben veszik igénybe, ami nagyon megterheli azok eleve kisebb lakosságszámra tervezett közlekedési és kommunális infrastruktúráját.

A Versenyképes járások program országjárása során számos visszajelzés érkezett a polgármesterektől a tárcához a népességmegtartás és a települések élhetőségének kérdésével kapcsolatban - mondta Navracsics Tibor. Megjegyezte, a helyhatósági vezetők hathatósabb eszközöket kértek arra az esetre, ha az adott település elérte a tűréshatárát és nem tud több beköltözőt befogadni, azaz akár kiteheti a megtelt táblát is.