A Területpolitika 2025 - Járási és térségi együttműködések a hatékony tervezésért című konferencián Navracsics Tibor azt mondta, hivatalos statisztikai adatok jellemzően még csak vármegyei szintig érhetők el, ezért megkezdték az együttműködést a Központi Statisztikai Hivatallal, melynek célja, hogy „a vármegyei szint alá, a járási szintre, települési szintre” menjenek és megpróbálják megtalálni azokat a komponenseket, amelyek lehetővé teszik a települési és a járási gazdasági erőre vonatkozó számításokat. Hozzátette, egyelőre még csak a becslésekig jutottak el, de már ezek is nagyon tanulságosak.
A tárcavezető ezekből a becslésekből kiemelte, hogy ha a budapesti kerületeket is a járások közé soroljuk, akkor 34 olyan járás van ma Magyarországon, amely gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll.
Ebből a 34 járásból 22 a fővárosi kerületek egyike. Ezzel együtt pedig 163 járás az átlagos gazdasági erő alatt helyezkedik el, 55 pedig az átlag felét sem éri el.
Rámutatott a miniszter arra is, hogy a vármegyeszékhelyeket magában foglaló járások közül négy teljesít az országos átlag fölött: a győri, a székesfehérvári, a tatabányai és a veszprémi. Ezzel szemben a salgótarjáni mutató még az átlag felét sem éri el.
Navracsics Tibor kiemelte: csak úgy lehet a fejlettségi adatokat javítani, ha a településalapú fejlesztési politika mellett elindítják a területi együttműködés programját is. Szerinte óriási területi különbségek feszítik az országok, merre arra figyelmeztetnek, hogy nagyobb figyelemmel kell lenni a területi együttműködésre és fejlettségre a jövőben – írja az MTI.
Ennek a szemléletváltásnak meglátása szerint pozitív hatása lehet az önkormányzati szférára és a területi közigazgatásra is, továbbá megtalálhatják a hatékony és eredményes együttműködés formáját.
Fideszesek buktathatják meg Navracsics Tibor szívügy projektjét?
A kormánypárti képviselők egyre erőteljesebben támadják Navracsics Tibor Versenyképes Járások Programját.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Már mobilappon is fizethetünk a NAV-nak

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
