A Duna-Ipoly Nemzeti Park volt igazgatója, Füri András, aki az év végén távozott, egészségi állapotára hivatkozva már több mint egy éve felmentést kért posztjáról. Utódja, Selmeczi-Kovács Ádám január elsejével át is vette a stafétát. Az Agrárminisztérium ehhez kapcsolódóan kijelentette, a Menczer Tamás külügyi államtitkár által keresztényüldözéssel megvádolt férfi nem a kialakult vita miatt távozik – írja a 24.hu.
Az ügy még tavaly novemberben kezdődött, amikor a nyáron felgyújtott nagy-szénási kereszt helyére a képviselő újat kívánt emeltetni, ám Füri András és több természetvédő tiltakozását fejezte ki. Állításuk szerint a kereszt közegében több védett faj is él.
Menczer Tamás úgy nyilatkozott, hogy itt már nem a környezetvédelemről van szó. Szerinte, amit Füri András és a természetvédők csinálnak, az modern kori keresztényüldözés – írja az Index.
Nem vagyok keresztényüldöző! Ellenben egy Krisztust követő és az embertársainkat cselekedetekkel is szolgáló keresztény gyülekezet aktív hitvalló tagja vagyok
– nyilatkozta a történtekkel kapcsolatban Füri András.
Később azt mondta, vallja, hogy a természet Isten temploma és szerencsére több ilyen szentély megtalálható Magyarországon. Azonban az elsődleges cél a természet sokféleségének, a teremtett világnak a védelme. Minden más csak ez után következhet.
Menczer Tamás: A beruházások és az export növelésével biztosíthatók a magyar munkahelyek
A Makronóm Intézet konferenciáján a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a magyar külpolitika fókuszában a külgazdaásg a magyar érdek védelme áll. Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt