Az előzetes adatok szerint 2024 márciusában 6413 gyermek született, és 10 524 fő halt meg. 2023 márciusához képest a születések száma 10 százalékkal, a halálozásoké 13 százalékkal, a házasságkötéseké 1,9 százalékkal csökkent – írja a Központi Statisztikai Hivatal a népmozgalmi adataiban.
2024 márciusában:
Kapcsolódó
- 6413 gyermek született, 10 százalékkal, 727 újszülöttel kevesebb, mint 2023 márciusában.
- 10 524 fő vesztette életét, 13 százalékkal, 1542 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
- A természetes fogyás a 2023. márciusi 4926-tal szemben 4111 fő volt.
- 3030 pár kötött házasságot, ez 1,9 százalékkal, 58-cal kevesebb mint egy évvel korábban.
Egyre közelebb állunk ahhoz a prognózishoz, ami szerint Magyarország lakossága 50 éven belül a jelenlegi 9,6 millióról 7,5 millióra csökkenhet. Erről itt írtunk bővebben.
2024. január–március között:
19 289 gyermek jött világra, 9,3 százalékkal, 1978-cal kevesebb a 2023. január–márciusinál. 2024 szökőév, ezért egy nappal hosszabb időszak népmozgalmi eseményeit kell figyelembe venni. A szökőnaphatástól tisztított születésszám 10 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. Ezen belül januárban 12, februárban 8,7, márciusban 10 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.
A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,38, ami egy évvel korábban 1,51 volt.
33 565-en haltak meg, 3,9 százalékkal, 1347-tel kevesebben, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése 4,9 százalék volt. Januárban 1,7 százalékkal többen, februárban 3,6, márciusban 13 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
A születések száma a halálozásokénál nagyobb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 14 276 fő volt, ami 4,6 százalékkal magasabb a 2023. január–márciusi 13 645 fős értéknél.
A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
7069 pár kötött házasságot, 13 százalékkal, 814-gyel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 12 százalék volt. Januárban 36, februárban 18 százalékkal több, míg márciusban 1,9 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.
Ezer lakosra 8,1 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám pedig 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január–márciusában, ennek következtében a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 6 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,6 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakának értékénél. A házasságkötési arányszám 3 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.
Se házasság, se gyerek
A születések száma az Észak-Alföld kivételével az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten történt.
A halálozások száma Észak-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb visszaesés Pest régióban következett be.
A természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon és Pest régióban mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb növekedés Budapesten és Nyugat-Dunántúlon történt.
A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A legnagyobb mértékű növekedés Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön volt.
2023. április és 2024. március között:
- 83 222 gyermek született, 6801-gyel, vagyis 7,6, a szökőnaphatást is figyelembe véve 7,8 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
- 126 853-an haltak meg, 6296-tal, azaz 4,7, a szökőnaphatást is figyelembe véve 5 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.
- 50 964 pár kötött házasságot, 8972-vel, 15 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál, ami a szökőnaphatással számolva is azonos mértékű.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!