A rendőr ezredes az eseményen elmondta, a novemberben elrendelt nyomozás előtt egy felsőoktatási hallgató jelezte, hogy az ösztöndíja nem érkezett meg a számlájára. A vizsgálatban kiderült, hogy 

a csaló a Neptun-rendszert feltörve több számlaszámot átírt, majd az azokon lévő összegeket magának utalta át, később pedig visszaállította az adatokat.

A gyanúsított a saját számlájával is hasonlóan járt el, hogy elterelje magáról a gyanút. Farkas Péter felhívta a figyelmet, hogy a legfigyelmesebb hekkerek is hagynak maguk után digitális nyomokat, ezen kívül a pénzintézetek biztonsági rendszerei is elég fejlettek már ahhoz, hogy a gyanús utalások nagy részénél riasszák a bankokat. A csaló a Neptunban vizsgaidőpontokat és érdemjegyeket is átírt, ahogy az ezredes fogalmazott, „a határait próbálgatta”.

A nyomozók fő feladata a vizsgálat kezdetén az volt, hogy tisztázzák, magányos elkövetővel, vagy bűnszervezettel van dolguk, az adatok azonban azt igazolták, hogy a csalónak nem volt társa – részletezte.

Az elkövető több magyarországi felsőoktatási intézmény, illetve egy holland egyetem adatbázisába is betört, utóbbi esetben még vizsgálják, hogy tette bűncselekménynek minősül-e. A csalótól lefoglalt eszközök között egy olyan videót is találtak a rendőrök, amelyen részletesen elmagyarázza, hogy miképp lehet a Neptunból mások személyes adataihoz hozzáférni.

A magyar állampolgárságú férfit információs rendszer, illetve adat megsértésével, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással gyanúsítják, előbbi akár öt, utóbbi három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A rendőrség eddig százharminc esetet vizsgált az ügyben, a nyomozás még folyamatban van – írja az MTI.