Manapság számtalan, valamilyen mentális betegséget ismertető videóval találkozhatunk a közösségi médiában, ám ezek minősége és megbízhatósága sokszor megkérdőjelezhető. Ennek nyomán a pszichológusok egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy
teljesen egészséges serdülők orvosi kontroll nélkül, kizárólag az interneten terjedő információkra támaszkodva mentális betegségekkel, például autizmussal vagy ADHD-vel diagnosztizálják magukat.
A jelenség rámutat, hogy az online terjedő káros tartalmak körét indokolt lehet kiterjeszteni az edukációs célúnak láttatott, valójában azonban kifejezetten félrevezető, álhíreket terjesztő videókra, valamint segíteni a felhasználókat az ilyen tartalmak felismerésében.
Az egyes mentális betegségekről, zavarokról a fiatalok már szinte kizárólag az interneten tájékozódnak, így azonban gyakran félrevezető, szenzációhajhász információkkal találkozhatnak. Ezek hatására túlzásba vihetik az online egészségügyi tartalmak fogyasztását, ami betegségszorongást alakíthat ki bennük. Tovább ronthatja a helyzetüket, ha olyan virtuális közösségekhez, buborékokhoz csatlakoznak, amelyeket hasonló betegségtudattal rendelkező emberek alkotnak, hiszen ezekben szinte kizárólag a meglévő nézeteiket támogató, megerősítő információkkal találkozhatnak.
Az NMHH friss kutatása a jelenségre felfigyelve 127 középiskolás és egyetemista fiatalt kért fel arra, hogy értékeljen egy rövid, TikTok-szerű videót, amelyben a kutatók álinfluencere egy fiktív mentális betegség, az úgynevezett „virtuális identitás disszociációs zavar” (VIDZ) tüneteiről beszél. A kutatás olyan általános érzéseket címkézett a kitalált betegség tüneteiként, amelyeket a fiatalok a sajátjuknak érezhettek – ilyen volt például a túlzott bevonódás a közösségi médián zajló folyamatokba, a fokozott érzelmi reakciók az interneten történtekre, valamint az online és offline identitás keveredése.
A felmérés azt vizsgálta, hogyan hatnak az efféle, az interneten terjedő tartalmak a fiatalokra, diagnosztizálják-e magukon vagy másokon a kitalált betegség tüneteit a megtekintett videó hatására, illetve hogy kialakul-e bennük álbetegségtudat. Az eredmények rámutattak, hogy
a fiatalok közel fele, 44 százaléka elhitte a VIDZ létezését, és azonosítani tudta magán vagy másokon a „tüneteket”.
Ez arra utal, hogy gyakran hajlamosak elfogadni az online térben megjelenő információkat anélkül, hogy kritikusan elemeznék azokat – megjegyzendő ugyanakkor, hogy 30 százalék egyáltalán nem hitte el az „átverős” videóban hallottakat. A kutatás feltárta, hogy a fiatalok esetében nagyobb az esélye a téves öndiagnózisnak, ha érzelmileg erősen bevonódnak a közösségi média világába, illetve ha nem rendelkeznek megfelelő egészségügyi alapismeretekkel.
A tanulmány szerint a résztvevőket elsősorban a megismert információk kritikátlan elfogadása vezette álbetegségtudatra, de az sem volt ritka, hogy bizonyos szakértői külsőségekre támaszkodtak – ilyenkor az egyén a megismert információk ellenőrzésénél egyszerűbbnek látja meggyőzni magát, hogy a szakértőnek látszó forrás, például egy szakorvosnak beállított tiktokker igazat mond, hiszen „szakavatott” ember.
A kutatás rávilágít a tudatos internethasználat és a kritikus médiafogyasztás oktatásának fontosságára, illetve a fiatalok álhírfelismerési készségeit fejlesztő foglalkozások szükségességére a közoktatásban – az efféle edukációs programok eredményességéhez azonban a pedagógusok és a szülők digitális kompetenciáinak és tudatosságának fejlesztése is elengedhetetlen.
Tűzoltás zajlik - megrázó szavak egy pszichológustól
A héten tartották a mentális egészség világnapját, ennek kapcsán utánajártunk, hogy milyen is valójában a magyar társadalom pszichés állapota. Az Economxnak nyilatkozó Nagy-Kálmánczhelyi Orsolya klinikai szakpszichológus szerint a magyarok egy része még mindig szégyelli, ha mentális problémája van, ám általánosságban mégis nőtt a pszichoterápia iránti érdeklődés a lakosság részéről. A szakember szerint nagyobb hangsúlyt kéne fektetni mentálhigiénére és a prevencióra. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!