A megsemmisített nyelvvizsgák sorszámát a Hivatalos Értesítőben jelentette meg a nyelvvizsga-központ.
A nyelvi centrum, mely az országban a legrégebbi és a legnagyobb nyelvtudás-mérési tapasztalattal rendelkezik, azt írja, hogy küldetésének tekinti a hiteles nyelvtudás-mérés értékeinek megőrzését.
A 24.hu azt írja, a közérdek védelmére tekintettel semmisítették meg a bizonyítványokat, ugyanis megállapították a hivatalból indult eljárás során, hogy a felsorolt sorszámmal rendelkező bizonyítványok kiállítását bűncselekmény befolyásolta, melynek elkövetését a bíróság jogerősen megállapította.
A lap megemlíti, hogy korábban is előfordultak nyelvvizsga-botrányok: korábban például azért ítéltek vagyonelkobzásra 120 vádlottat, mert több mint 10 év alatt több százezer forint kenőpénzt fogadhattak el több ezer vizsgázótól, emellett pedig már 2002-ben létrejött egy csoport azzal a céllal, hogy akkreditált nyelvvizsga bizonyítványokat vesztegetéssel szerezzen meg.
Katasztrofális számok a nyelvvizsga-statisztikákban
Tavaly több mint 66 ezren mentek el valamilyen nyelvvizsgára, 15 ezren nem mentek át a vizsgán. 2019 óta folyamatosan csökken a nyelvtudásért bizonyítványt szerző diákok száma.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!