Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti frakciójának vezetője bejelentette: aláírásgyűjtést indít a beruházás ellen.
Mint Facebook-bejegyzésében írta:
Engedély nélküli a fideszes gigaberuházás a Római Camping többszörös régészeti védelem alatt álló zöld területén.
Emlékeztetett rá, hogy
a 75 ezer négyzetméteres ősfás területen folyó építkezés célja, hogy az Óbudai Egyetem 110 ezer négyzetméteres kampusszal és 15 ezer négyzetméteres mélygarázzsal bővüljön.
Szabó Tímea közölte, megkeresi az ügy illetékeseit:
- Kovács Levente rektort
- és Cser-Palkovics Andrást, az egyetemi alapítvány kuratóriumi elnökét,
- Varga Mihály pénzügyminisztert, aki korábbi kuratóriumi elnökként részt vett az előkészítésben.
A Párbeszéd politikusa Varga Mihályt szerdai bizottsági meghallgatásán is szembesítette a témával, azt kérdezte, mi épül a kiemelten védett régészeti területen, kivágják-e az ősfákat. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a terület alatti vízbázis látja el vízzel a Római Strandot.
A Facebookra feltöltött videó szerint a pénzügyminiszter annyit mondott, hogy a képviselő kérdezze a rektort, a kuratórium elnökét, vagy mást.
Nekem nincs közöm hozzá
- jelentette ki Varga Mihály.
A strand melletti hatalmas parkot a magyar állam 2023-ban adta át az Óbudai Egyetem alapítványának, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványnak, amely 2024. március 5-én a honlapján azt közölte, hogy megbízta a Római Nonprofit Kft.-t területrendezési és takarítási munkákkal a volt kemping területén.
Az Építészfórum júniusban írta meg, hogy a régészeti oltalom alatt álló természetvédelmi területen, a Római Strand szomszédságában építenék fel az óriási egyetemi kampuszt. Akkor a Fővárosi Önkormányzat leszögezte: nem hagyják, hogy természetvédelmi területeket tegyenek tönkre egy gigaberuházás kedvéért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!