Csütörtökön délután mutatta be közös sajtótájékoztatón a Bethesda Gyermekkórház és a One Alapítvány azt a komplex programot, amelynek során VR-technológiával segítik a gyermekgyógyászatot a fájdalomkezelésben.
Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy VR szemüveget most már több mint két éve használnak, és 13 éve indult el a nemzetközi hálózatba illeszkedő, Közép-Kelet-Európában egyedülállóan működő fájdalomközpontjuk, ami már egy másik kultúrából és szemléletből nőtt ki.
„Mi orvosok hajlamosak vagyunk a saját problémáinkra fókuszálni, például a vérvételnél a mi kérdésünk az, hogy milyen laborvizsgálatot vegyünk le, hogy jussunk el a diagnózishoz, az pontos legyen, és az agyunkban is valahol ez áll az első helyen nagyon helyesen, mert az a dolgunk, hogy a betegeket meggyógyítsuk. Az ápoló ugyanakkor arra fog figyelni, hogy melyik véna a leginkább jó, azt a legjobb technikával szúrja meg, és ott van mellette a szülő, aki riadtan szemléli az eseményeket a betegség és a történtek miatt. Általában a gyerek meg egyetlen dologgal foglalkozik, hogy ez fájni fog. Ezeket a nézőpontokat kellett nekünk is az orvosi gyakorlatunkban újra és újra átgondolni, és azt gondolom, hogy ez a kultúraváltás a Bethesdában megtörtént az évtizedek alatt, hogy próbáljunk odafigyelni önmagában a gyerekre, a családra, a szülőre, és közben a lehető legnagyobb szakértelemmel mindarra, amit adott helyzetben az ápoló és az orvos is tesz” – magyarázta a főigazgató.
Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója arról beszélt, hogy azért csatlakoztak ehhez az együttműködéshez, mert egy nagyon komplex szolgáltatásportfólióval rendelkező technológiai vállalatról van szó, és úgy gondolják, hogy a valódi feladatuk nem az, hogy rendszereket kössenek össze vagy optikai szálakat húzzanak, ez csak a technikája annak, amit csinálnak, de valójában az embereket kötik össze, kapcsolatokat teremtenek vagy erősítenek meg.
A One márka születésével ezt kimondottan a középpontba is helyezték, az a céljuk, hogy Magyarország legemberközpontúbb szolgáltatóját alakítsák ki a távközlési és infokommunikációs piacon.
Ennek a küldetésnek egy nagyon fontos része az üzleti szolgáltatásokon kívül, hogy a társadalmi felelősségvállalás területén is olyan tevékenységekben vegyenek részt, ahol visszaadnak a közösségnek, valamint a társadalomnak, és az emberre fókuszálva teszik ezt meg. Ennek az eszköze és végrehajtója a One Alapítvány, amely ezeket a programokat végzi.
Ez egy egyedülálló, különleges lehetőség, aminek nagyon örülünk, hogy a részesei lehetünk, és itt már nemcsak az indulásról beszélünk ma, hanem eredményekről is és arról, hogyan visszük ezt majd tovább a következő szintre
– mondta a Bethesdával való együttműködésről, hozzátéve, hogy a program eddig közel 700 gyermeknek tette fájdalommentesebbé az orvosi vizsgálatokat és beavatkozásokat.
Dr. Major János, a Bethesda Gyermekkórház orvos-igazgatója, a program szakmai vezetője kiemelte, hogy világszerte a gyermekek fele nem kap megfelelő fájdalomcsillapítást. Ennek következtében egyrészt krónikus fájdalom alakulhat ki a visszatérő fájdalomélmények kapcsán, illetve van olyan eset, hogy kialakul egy tűfóbia, illetve egy félelem magától az egészségügytől,
a kutatások pedig azt mutatják, hogy emiatt később minden ötödik felnőtt nem megy orvoshoz, ami aztán a későbbi diagnózist késlelteti, nem kap időben ellátást, és ez az egészségi állapotukat is negatívan érinti.
Eddig is kezelték a fájdalmat, például az édesanya könyvet olvasott mondjuk a gyermeknek vagy az övébe vette, és ezeket érdemes használni továbbra is, kombinálva az új módszerekkel. Itt jön a képbe a VR szemüveg az 5 éves kor feletti gyermekeknél, amellyel egy azonnali fájdalomcsillapító hatás érhető el, nagyjából 30-40 százalékkal csökken a fájdalomélmény.

Flakstad Emőke, a One Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy az alapítványnál aktívan keresik azokat a lehetőségeket, ahol a technológiával tudnak valamilyen módon segíteni. Egy nemzetközi példát láttak, az alapján indult el a gondolkodás arról, hogy a VR szemüvegek hogyan tudnának az egészségügyben segíteni. A Bethesdánál pedig hatalmas nyitottsággal és kedvességgel fogadtak őket, majd a következő lépésben már azt is látták, hogy itt egy nagyon komoly tapasztalat gyűlt össze az elmúlt években, hogy a gyerekek fájdalmát, stresszhelyzetét megpróbálják kezelni.
Van egy nagyon széles eszköztáruk, amibe tulajdonképpen ezt a technológiai eszközt beemelték, és egy extra lehetőséget kínáltak szülőnek is, mert néha őket is meg kell nyugtatni, de hogyha a gyerek nyugodt, akkor nyilván a szülő is hamarabb megnyugszik. Így indult a program néhány szemüveg átadásával, és aztán ebből nőtte ki magát egy sokkal komplexebb dolog
– ismertette az együttműködés folyamatos fejlődését.
Erről a komplex programról elmondta, hogy három fázisban zajlott. Az első fázis az volt, amikor átadták az eszközöket, és azt a kórházban elkezdték monitorozni. Ezt követően csatlakoztak a következő évben önkéntesek és pszichológus hallgatók, akik segítenek a szemüvegnek a feladásában és a kezelésében. Emellett létrehoztak egy alapot is, amit a kórház rendelkezésére bocsátottak, és ebből az alapból a kórház majd megítéli, hogy hogyan részesülhetnek a hallgatók.
A jövő kapcsán pedig úgy fogalmazott a One Alapítvány ügyvezetője, hogy hosszú távra terveznek, nagyon szeretnék együtt megtalálni azokat a pontokat, ahol szélesíteni lehetne ezt a programot azzal, hogy új alkalmazási területeket detektálnak, illetve hogy kilépjenek akár a kórház falain kívülre is.
Bányai Tamás a jövő kapcsán arról beszélt, hogy már világos, milyen irányba mennek tovább. Egyrészt az eszközök számának a bővítése egy fontos pillére az együttműködésnek a jövőben is, másrészt szó volt a tudástranszferről is, ezt is támogatnák úgy a képzések terén, mint annak a keretrendszernek a kialakítását, amivel ez kivitelezhető.
Az is az ambícióik között van, hogy az orvosi képzésben is megjelenhetne ez a fájdalomkezelési tudás és kompetencia, ami itt már kialakult.
A sajtótájékoztató végén a legutolsó körben beszerzett három VR készülék egyikét jelképesen is átadta a One Magyarország vezérigazgatója a kórház vezetőjének, aki cserébe egy rajzpályázat keretében elkészült két bekeretezett rajzot adott át, amelyek jól reprezentálják a közös munkát.

A bemutatott VR program már tavaly is elismerést kapott a felelős vállalati kezdeményezések között: az „Effekt 2030 – Az ESG megoldások díja” pályázaton „Társadalmi innováció” különdíjban részesült.
A sajtótájékoztató után a kórházban a VR eszközök használatát a gyakorlatban is bemutatták a szakemberek.


Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Ha eltűnt az idővonala, akkor van egy rossz hírünk

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
