Orbán Viktor miniszterelnök szerint Donald Trump hatalomra kerülésével megváltozik a nyugati gondolkodás rendje és logikája. Az új amerikai elnök egyértelművé tette, hogy a béke jó, a háború rossz és épp ezért fogja nemsokára lezárni az ukrajnai harcokat. A kormányfő úgy látja, hogy az európaiak érdeke valószínűleg nem fog bekerülni ebbe a megállapodásba, de ami a magyaroknak fontos, azt ki fogják harcolni.
A csütörtöki Tucker Carlson Csúcsról – az eseményre Dubajban, a „World Governments Summit” nemzetközi konferencia margóján került sor – hazafelé tartva adott interjút Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Tucker Carlsonnak a nyugati közvélemény alakításában nagyobb hatalma van, mint amennyit egy újságírónak tulajdonítani szokás.
Európa alkonya
A magyar kormányfő a Mandinernek elmondta, hogy az európai történelem már nem a világtörténelem főárama, kiemelve, hogy
Európa a világ legnagyobb gazdasága volt, ma csak a harmadik. Lassan rá kell jönnünk, hogy ennek a korszaknak vége van, és Európa lefele ívelő korszakában van sajnos.
A miniszterelnök szerint a jövőben az arab térség, Kína vagy Közép-Ázsia felemelkedésére számíthatunk. A Fidesz vezetője aláhúzta, hogy a magyarok már tudják, a jövő nem ott van, ahol ők laknak, hanem valahol máshol „és nekünk most ehhez a jövőhöz kell odaillesztenünk Magyarországot, nem maradhatunk csak az Európai Unió keretrendszerében. Magyarország pedig erre kész, nyitott, eljött, itt van".
A trumpi világ
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy komoly változás állt be a nyugati politikai gondolkodásban, mivel „a Donald Trump nevű oroszlán kiszabadult a csapdából, és még az oroszlánokat is megszégyenítő bátorsággal belefogott a munkába”. Orbán Viktor szerint a demokraták gondolkodásával szakító új amerikai elnök egyértelműen kimondta, hogy
- a migráció nem jó, hanem rossz;
- béke jó, a háború rossz;
- nemet mondott a nemváltásra;
- rehabilitálta a keresztény hagyományt;
- a green deal kapcsán pedig kiemelte, hogy versenyképesség nélkül nem lehet megvédeni a környezetet.
A magyar politikus úgy látja, hogy a nyugat-európaiak többsége is hasonlóan gondolkodik a kérdésről, épp ezért kerültek az európai vezetők harapófogóba, hiszen
az egyik oldalról a transzatlanti együttműködés meghatározó szereplője, az USA jár az élen az értékrend és a gondolkodás megváltozásában, a harapófogó másik pofája pedig maga a nép, akik ezzel egyetértenek.
A miniszterelnök szerint Donald Trump belátható időn belül megköti az ukrajnai békét, de az európaiak érdeke valószínűleg nem fog ebbe belekerülni, mivel egy „olyan közösségért, amely nem áll ki saját magért, nem harcol, más sem fog kiállni”. Orbán Viktor ugyanakkor ígéret tett arra, hogyha „Európa kimarad, de Magyarország mindig ott lesz, kapcsolatokat tart fenn, és ami a magyaroknak fontos, azt ki fogom harcolni minden alkalommal”.
Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené
Nagyon fontos, hogy milyen lépéseket tesznek az ukrán-orosz béke megteremtéséért az európai és az amerikai vezetők, mert ha nem lesznek sikeresek, akkor mindkét szövetség gyengülhet. A müncheni biztonsági konferencián az Európai Bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a tárgyalások egyik biztos résztvevője az EU lesz.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Korai az öröm, de azért megmutatjuk, hol lesznek az áhított új ATM-ek

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki
