A svájci Weltwoche című lap főszerkesztője együtt utazott a magyar miniszterelnökkel Milos Zeman volt cseh elnök születésnapi partijára, és az út közbeni beszélgetés alapján azt írta:

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kínával és Brazíliával közösen dolgozik egy olyan találkozón, amelyen egy asztalhoz ültetnék Ukrajnát és Oroszországot.

Mint írja még, a kormányfő, aki igyekszik nemzetközi nyomást gyakorolni a háborúzó felekre, úgy fogalmazott:

Az öldöklésnek véget kell vetni.

Az újabb békemisszióról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két nappal ez előtti Facebook-bejegyzéséből tudni meg többet.

Mint a tárcavezető írta, Kína és Brazília vezetésével tizenöt ország ül össze, mivel a Globális Dél államainak elegük van abból, hogy egy tőlük több ezer kilométerre lévő háború árát kell fizetniük. Az ülésre három európai országot, Magyarországot, Franciaországot és Svájcot is meghívták.

Szijjártó Péter szerint kijelenthető:

  • Az egész világnak elege van már abból, hogy az európaiak vagy a transzatlanti közösség nem képes véget vetni ennek a háborúnak.
  • Magyarország támogatja ezt a kezdeményezést és készen áll arra, hogy részt vegyen a csoport munkájában.
  • A Béke barátai csoport célja, hogy a kínai-brazil béketerv mentén tárgyalásos megoldást szorgalmazzon Ukrajnában. Ezen javaslat minden pontja támogatható, így lehetne garantálni, hogy hazánk is biztonságban legyen a háború szomszédságában.

Az atv.hu beszámolója szerint később az is kiderült, hogy

a Béke barátai csoport megalakítása a magyarok ötlete volt: a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye szerint Vang Ji kínai külügyminiszter köszöntötte is Magyarországot az ötlet miatt.

A külügyminiszter, azt mondta:

  • a kínai-brazil béketervnek az egyik leghosszabb távra mutató pontja is egybevág az elképzeléseinkkel, a céljainkkal, mert ez a béketerv kimondja azt is, hogy nem fogadható el, hogy a világot újra nyugati és keleti blokkokra osszák;
  • azért is figyelni kell, hogy mit mond a globális dél, mert lakosságszámban a transzatlanti világ fölé nőtt, a keleti országok pedig behozták a nyugat technológiai fölényét.

A portál emlékeztet, hogy Orbán Viktor a júliusban kezdődött uniós magyar elnökséggel egy időben járt békemisszión,

A miniszterelnök a misszióját kritizálóknak azt üzente, nem az unió soros elnökeként találkozott az országok vezetőivel.

Orbán Viktor azóta többször is elmondta: a békemisszió folytatódik, annak új állomásáról, a következő lépésekről ugyanakkor nem árult el konkrétumot.

A békemisszió miatt EU-országok miniszterei bojkottot hirdettek a magyar elnökség brüsszeli rendezvényeire, az informális uniós külügyminiszteri csúcsot nem is Budapesten tartották, a távozó Josep Borrell külügyi főképviselő az augusztus végi tanácskozást aznapra, de Brüsszelbe hívta össze.