Az Európai Parlamentben (EP) a szabályok szerint a frakcióalakításhoz legalább 7 tagállamból minimum 23 képviselőre van szükség. Új frakciót elvileg bármikor lehet alapítani, de Patriótáknak július 4-én, csütörtökön meg kellene alakulniuk ahhoz, hogy az EP július 16-án kezdődő nyitó-, tisztségeket elosztó ülésén közösen vehessenek részt.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Bécsben jelentette be az új európai politikai együttműködést, a Patrióták Európáért (Patriots of Europe) a Fidesz-KDNP mellett az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) és a cseh ANO párttal indult el.
Kapcsolódó
A három ország a frakcióalakítás egyik feltételt, a minimális taglétszámot teljesítette:
Ehhez a kezdeti összefogáshoz 2 képviselővel csatlakozott még a napokban a portugál Chega is.
A hírekkel ellentétben azonban nem csatlakozik az alakuló Patrióták Európáért EP-frakcióhoz a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), hanem marad az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójában
– ezt Kosma Zlotowski, a PiS EP-képviselője jelentette be szerdán az Index tudósítása szerint.
A sajtóhírek szerint Matteo Salvini kormányfő-helyettes pártja, a Liga megfontolná a csatlakozást.
Orbán Viktor vasárnap úgy fogalmazott: az új korszak első, döntő jelentőségű pillanata az új európai politikai frakció létrejötte, amely meg fogja változtatni az európai politikát. Egy olyan politikai formációt hoznak létre, amely „hasítani fog" és nagyon gyorsan az európai jobboldal legerősebb tömörülése, legnagyobb frakciója lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!