A megkérdezettek 35 százaléka szerint egy ország vezetőjének minden esetben tájékoztatni kellene a nyilvánosságot arról, ha hosszabb időre elutazik, további 21 százalék szerint általában ez így van, de lehetnek olyan esetek, amik kivételt képeznek – írta a Népszava a Publicus felmérése alapján arról, hogy Orbán Viktor január elején családjával Indiában nyaralt.
Az emberek 81 százaléka értesült a miniszterelnök indiai teleléséről,
- az ellenzékiek körében ez az arány 90 százalék,
- a kormánypárti szavazók és a bizonytalanok körében 76 százalék.
Az emberek 63 százaléka szerint az indiai körutazás luxusnyaralásnak számít.
- A kormánypárti szavazók között 39 százalékos kisebbségben vannak azok, akik szerint ez luxusutazás lett volna (50 százalékkal szemben),
- míg az ellenzéki szavazók 84,
- a bizonytalanok 59 százaléka gondolkozik így.
A kutatásban részt vevők többségének nincs azzal problémája, hogy Orbán Viktor egy ilyen távoli, vélhetően költséges úticélt választott:
- összesen 61 százalék tartja elfogadhatónak az indiai vakációt.
- A kormánypárti szavazók körében ez az arány 83,
- az ellenzékieknél 49,
- a bizonytalanok körében pedig 59 százalék.
Azzal az állítással, hogy egy miniszterelnöknek nem kellene olyan úticélokat választani, amit az ország lakóinak többsége nem engedhet meg magának, a megkérdezettek egyharmada értett egyet, legkisebb arányban a kormánypárti szavazók (12 százalék), szemben az ellenzékiek felével. Abban jelentős, 81 százalékos a konszenzus, hogy egy miniszterelnöknek is saját pénzből kell fizetnie a nyaralását. További 14 százalék szerint bizonyos tételeket, mint például a védelem, finanszírozhatnak állami pénzből.
A Publicus kutatásából az is kiderült, hogy Orbán Viktor nyaralása nem csak az úticélt tekintve áll messze a magyar társadalom lehetőségeitől, mivel mindössze a válaszadók 12 százaléka mondta azt, hogy az elmúlt évben egybefüggően el tudott menni két hétre nyaralni.
Miért téma egy politikus nyaralása? Orbán Viktor lavinát indított Indiában
Külföldön és belföldön is régóta kampánytémát jelentenek a vezető tisztségviselők vakációi, most éppen Orbán Viktor indiai utazásától hangos a sajtó. Ennek okaira politikai elemző adta meg a választ. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

MBH elemzés: venni kell a Mol-papírokat
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
