- Többen jelezték nekem, hogy aggódnak a miniszterelnök úr miatt, aki napok óta eltűnt, nem mutatkozik nyilvánosan – ezt írta Facebook-posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő egy követőjére utalva azt írta, „egy honfitársunk egy dél-indiai friss újságban megtalálta a hírt: Orbán Viktor és családja magánlátogatásra érkezett Kocsiba, Kerala államba. A lap szerint Lévai Anikóval, két lányával és öt fős „hivatali csapatával” érkeztek, majd egy körutazás után 16-án tér haza.
Ha hinni lehet a keletről érkező sajtóinformációknak, mint a manoramaonline.com, akkor a kormányfő Indiában tartózkodik, de arról nem tudni, hogy ebben az útban vannak-e, lesznek-e hivatalos találkozók is.
Az indiai lap cikkében utal arra, hogy Orbán Viktort nem hívták meg január elején Lengyelországba, a lengyel EU-s soros elnökség alakuló ünnepségére, így maradt ideje az utazásra.
Az indiai körutazással kapcsolatban kerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot. A levélre a miniszterelnök sajtófőnöke válaszolt: - A miniszterelnök magánprogramjairól, ahogyan eddig, ezután sem adunk tájékoztatást - írta Havasi Bertalan.
Szijjártó: ez szánalmas - Varsó ajtót mutatott a magyar nagykövetnek
A korrupciós vád elől Magyarországra menekülő Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjogra hivatkozva nem kívánatos személynek minősítették a hazai diplomatát a lengyel uniós elnökség nyitóünnepségén. Erről itt olvashatja el a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!