Paks két fideszes alpolgármestere kezdeményezte Szabó Péter fideszes polgármester kizárását a Fideszből, miután a hónap végén hivatalát elhagyó polgármester több mint 60 milliós jutalom mellett felmentette a főjegyzőt.
A Magyar Hang beszámolója szerint a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen
Szabó Péter polgármester közérdekű bejelentést tett arról, hogy közös megegyezéssel felmondott a város címzetes főjegyzője, Blazsek Balázs, aki 2025. február 25-ig látta volna el jegyzői feladatait. A polgármester elfogadta a döntést, azzal, hogy megállapodásuk szerint Blazsek Balázs 36 havi illetményben részesül.
A polgármester ezt azzal indokolta, hogy a főjegyző 1991. január 1. óta látja el főjegyzői feladatait Pakson, tehát több, mint 33 éve, hasonlóra pedig nincs, vagy nagyon kevés példa van az országban.
Barnabás István, az októbertől a polgármestert és testületi többséget adó Paksi Deák Ferenc Egyesület önkormányzati képviselője a rendkívüli ülésen azt mondta, mivel közérdekű adatnak számít, fontos lenne, hogy kiderüljön, konkrétan mekkora jutalmat ítélt meg Szabó Péter a főjegyzőnek. A képviselő úgy számolta, hogy Blazsek Balázs
- jutalomként 63 millió forintot,
- emellé havi 97 ezer forint költségtérítést
- és egy szolgálati autót is kap (ebbe tavaly 2,7 millió forintért tankoltak);
- az is kiderült, hogy a jegyző jövő év február 28-ig állományban marad, addig kapja 1 millió 750 ezer forintos havi illetményét is.
Pénteken a két fideszes alpolgármester, Leber Ferenc és Szántó Zoltán közleményt adott ki:
A Fidesz paksi képviselőiként Szabó Péter polgármester úr döntését elfogadhatatlannak tartjuk, miután az szembe megy a Fidesz önkormányzati politikájával. Ilyen súlyos döntést a képviselő-testülettel és a frakció tagjaival történt egyeztetés nélkül hozott meg, amely a Fidesz képviselőit is súlyosan terheli. Ezzel nem tudunk azonosulni, elfogadhatatlannak tartjuk, ezért kezdeményezzük a pártból történő azonnali kizárását.
Az MSZP tagjaként, a Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben induló Heringes Anita, június 9-én 47,96 százalékot szerezve győzte le a polgármester-választáson a kormánypárti Szabó Pétert.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!