Lezajlott az általános vita az Országgyűlésben a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról, amelyben többek között rögzítenék, hogy az állam által biztosított személyszállítás egyike a legfontosabb közszolgáltatásoknak.

Még augusztusban jelentette be egy ötpontos akcióterv részeként Lázár János, hogy a parlament elé viszik az újonnan kidolgozott személyszállítási törvényt, amelyben a közlekedéshez való jogot állampolgári joggá szeretnék nyilvánítani, és szabályoznák, hogy ezen a területen mi illeti meg minimálisan a polgárokat. 

Biztosítanák továbbá a járásközpontból a megyeszékhelyre, illetve a megyeszékhelyről a fővárosba naponta kétszer átszállás nélküli eljutást.

A miniszter a parlamenti vitában elmondta, hogy a cél az, hogy egyfajta „közlekedési alkotmányként” funkcionáló jogszabályt alkosson a parlament, ezzel mindenki számára garantálva a mobilitáshoz való jogot.

Lázár János kiemelte, hogy a magas foglalkoztatottság miatt érdemben változtak meg az emberek utazási szokásai, a többség napközben kénytelen elhagyni lakóhelyét oktatási vagy más szolgáltatások igénybevétele érdekében, illetve a munkahelyére tartva.

Kutatások eredménye azt mutatja, hogy irányonként napi 30 perces ingázás az az időhatár, ami már költözésre bírja az embereket.

A miniszter közölte, a szabályozásnak arra is reagálnia kell, hogy teljesen mások a fővárosi agglomeráció és a vidék játékszabályai.

3155-ből csak 955 települést érint majd a törvényjavaslat a minimális szolgáltatás szintjének szabályozásával, hiszen egyes helyeken nem teljesül az a kívánalom, hogy napi három járatpárral lehessen elérni a járási központot.

Kétezer településen nem kell beavatkozniuk, mert ennél már most jóval többet biztosítanak, napi két járatpárt garantálnak a vármegye központjába, illetve onnan Budapestre.

A miniszter arról is beszélt, hogy Budapest mellett a jövőben Debrecen lesz kiemelt terület, mindkét esetben 75 kilométeres körzetben napi két bejárási lehetőséget biztosítva.

Lázár János a kormányzati törekvések között említette a KRESZ átalakítását, a hazai út- és a vasúthálózat érdemi fejlesztését, valamint a járműállomány megújítását. Ennek része másfél év alatt ezer, többségében magyar gyártású új autóbusz beszerzése, IC-kocsik vásárlása, valamint a mozdonyállomány és a HÉV-park erősítése.

Fontos cél emellett egy olyan vállalati csoport létrehozása, amely a társadalmi igényt ki tudja szolgálni. Ennek keretében összevonják, majd négy céggé szervezik a MÁV-ot és a Volánt, jövőre pedig az eddigitől eltérő módon szervezik a nyári és az éves közszolgáltatást annak érdekében, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az utasok komfortérzetére.

Orbán Viktor bejelentette: egyetlen fillért sem veszítünk, ekkor jöhet az áttörő béremelés

Az ellenzéki kérdésekkel megsorozott miniszterelnök a parlamentben egyebek mellett elárulta azt is, hogy Magyarországnak mire nem lesz pénze belátható időn belül.