A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után a házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a laboratóriumuk – írja az MTI.
A Békés vármegyei 25 ezres pecsenyekacsa állomány felszámolása jelenleg is felszámolás alatt van.
A Nébih laboratóriuma a Békés vármegyei Füzesgyarmaton a madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát mutatta ki. A mintegy 25 ezer példányt számláló pecsenyekacsa telepen a takarmány- és a vízfogyasztás csökkenése, az idegrendszeri tünetek, és a megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.
A teleppel járványügyi kapcsolatban álló további két gazdaság pecsenyekacsa állományát is felszámolják.
A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint egy 10 kilométer sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet is.
A közleményben felhívják a figyelmet, hogy az ágazat, a fogyasztók és a hatóság közös érdeke, hogy ne terjedjen tovább a betegség. Az állattartói fegyelmezettség nagy mértékben befolyásolja, hogy milyen súlyossá válik a járvány.
A Nébih továbbra is arra kéri az állattartókat, hogy következetesen és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat.
Már az emberekre is veszélyes az állatokat pusztító vírus
A madárinfluenza egy mutálódott változata tartja rettegésben az amerikaiakat, amely már az emberekre és az emlősökre is veszélyes nem csak az eddig ismert baromfikra. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!