Valótlanságot állítanak a Tisza Párt képviselői látogatásukról, amit kórházunkban tartottak 2024. augusztus 14-én – írja közleményében a Péterfy Sándor utcai Kórház arról, hogy a sajtóban az jelent meg, hogy a kórház bejáratán lakat volt és nem engedték be Magyar Pétert.
A kórház szerint a valóság az, hogy a közzétett videóban is jól látszik: az épületen belül tartózkodnak. Azt írják, az ajtót sem a kórházvezetés zárta le, és amint tudomásukra jutott, haladéktalanul gondoskodtak annak soron kívüli kinyitásáról, így csak pár percig volt zárva az érintett bejárat.
Az intézménynek több ajtaja van, több irányból is megközelíthető, ebből következik, hogy nem felel meg a valóságnak az sem, hogy a betegek és a látogatók nem tudtak bejutni az épületbe. A betegek ezen a napon is megkapták az állapotuknak megfelelő ellátást és a látogatás is biztosított volt.
A vezetőség végig együttműködött a képviselőkkel.
Az intézmény félrevezetőnek tartja továbbá azt is, hogy a kórházban a képviselők jellemzően nem a léghőmérsékletet vizsgálták, hanem tárgyakét, falakét, így az nem tükrözte a valós hőérzetet.
A kórház munkatársai elkötelezettek és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hőhullám ideje alatt is folyamatosan biztosított legyen a lakosság számára a magas színvonalú ellátás.
A Péterfy közleményében sajnálatának adott hangot, hogy a sajtóban megjelent ferdítések, valamint az ilyen és hasonló videók ezt a munkát ássák alá, valamint alkalmasak arra, hogy megingassák mind az egészségügybe, mind az adott intézménybe vetett bizalmat. Különösen fájó ez azért, mert az egészségügyi dolgozók mindeközben elkötelezetten és legjobb tudásuk szerint végzik feladataikat, amiért hálával és köszönettel tartozunk nekik – teszik hozzá.
Magyar Péter kórházbejárása: lakattal zárták le a Péterfyt
Magyar Péter bejutott a kórházba, de a sajtó képviselőit nem engedték be, hogy felvételt készítsenek a kórtermek és a műtők hőmérsékletéről – így kezdte beszámolóját az Economx, a részleteket pedig itt olvashatják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!