A Mondelez Csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári üzemében április végén újraindult az ikonikus kekszmárka, a klasszikus Pilóta szendvicskeksz gyártása. A cég közleménye szerint az eredeti és változatlan receptúrával készülő Pilótát a mai naptól kezdi kiszállítani a Mondelez kiskereskedelmi partnereinek. Tervei szerint július elejére immár országszerte a legtöbb kiskereskedelmi egységben elérhető lesz a népszerű szendvicskeksz. Első körben a klasszikus Pilóta tér vissza a boltokba, majd júliustól a Pilóta tripla kakaóst is újra élvezhetik a rajongók – írta az Index.
A Mondelez Hungária számára különösen fontos a magyar fogyasztók egyik legkedveltebb, ikonikus kekszmárkája, a Pilóta. Köszönetet mondunk minden hűséges fogyasztónknak a türelmükért és ragaszkodásukért. Ahogy ígértük: a Pilóta visszatért
– közölte Grzegorz Lis, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Tavaly októberben egyik napról a másikra tűnt el a keksz a boltokból. A gyártó arra hivatkozott, hogy készlethiány lépett fel a Pilóta szendvicstermékből, ami a kiskereskedelmi és a viszonteladói csatornáik túlnyomó többségét is érinti. Ez pedig nem oldódhat meg egy pillanat alatt, mivel azt a gyártókapacitásaikat érintő nehézségek és az édesipari ágazatot is sújtó alapanyag- és csomagolóanyag-hiány okozza.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban