Forronganak a magyar webshopok és a logisztikai cégek, miután a kormány egy december végi rendeletmódosítással március 28-tól kötelezővé tette az online kiskereskedőknek, hogy áruik kiszállítására a Magyar Postát is ajánlják fel.
A jogszabály szövege szerint a webshopokban eladott áru „kézbesítése érdekében az egyetemes postai szolgáltató által nyújtott postai szolgáltatás igénybevételének lehetőségét a kereskedelmi célú internetes honlappal rendelkező vállalkozás a honlapján biztosítja”.
Magyarországon pedig 2030 végéig a Magyar Posta az egyetemes postai szolgáltató, amely biztosítja az alapvető, közszolgálati postai szolgáltatásokat.
A HVG információi szerint heteken belül, de legkésőbb február végéig várható a kormányzati kommunikáció a helyzet tisztázása érdekében.
A jelenlegi értelmezések ugyanis attól kezdve, hogy a webshopoknak csak fel kell kínálniuk, hogy az árut az állami céggel is kiszállítják egészen addig terjednek, hogy minden webshopnak külön le kell szerződnie a Postával a csomagküldési szolgáltatások teljes palettájára.
A portál emlékeztet, hogy a logisztika régóta kiemelt területnek számít a Postánál, ahogy a hagyományos postai szolgáltatások egyre inkább háttérbe szorulnak.
Azt egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy a kormány lépésének milyen hatása lesz a piacra, mivel a webáruházak tetszőlegesen magas kiszállítási költséggel kínálhatják a Posta általi kiszállítást, ráadásul az állami cég kapacitásait is jelentősen próbára tenné, ha a kiskereskedelmi csomagforgalom nagy része átkerülne hozzájuk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló