Az atlétikai világbajnokság az olimpia és a futball-világbajnokság után a világ harmadik legnagyobb sporteseménye, ami miatt az elszálló kiadások miatt csak a leggazdagabb városok vállalják a terheket. Az atlétikai vb megrendezésének jogát 2018-ban Monte-Carlóban nyerte el a magyar állam, annak ellenére, hogy ekkor még csak látványtervek voltak a szükséges építményekről. A Fidesz 2024-es olimpia terveiben a Csepel-sziget északi csúcsára már megálmodtak egy atlétikai versenyek helyszínének szánt arénát, amit a vb-rendezés elnyerése után meg is építhetett az Orbán-kormány.
A versenyszámok döntő többségét a 246 milliárd forintból felhúzott Nemzeti Atlétikai Központban tartják, a nyolc napon át tartó viadal rendezési költsége további 70 milliárd forintba kerül.
A magyarok véleménye politikai részrehajlás alapján oszlik meg
Hogy a kiadás megtérül-e, azt pártállástól függően ítélik meg a magyarok. Míg a kormánnyal szimpatizálók 71 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy megtérülhet-e a 300 milliárdos rendezési költség, addig az ellenzékiek 84 százaléka úgy vélekedik, erre nincs esély. A budapesti lakosok csaknem háromnegyede szintén kizártnak tartja, hogy a befektetett összeg megtérül – derült ki a Népszava felkérésére a Publicus Intézet által készített reprezentatív, telefonos felmérésből.
Arra a kérdésre, hogy a magyarok mennyire vannak tisztában azzal, hol rendezik az idei atlétikai világbajnokságot, a válaszadók hat százaléka rossz helyszínt nevezett meg, 21 százalékuk pedig nem tudta megmondani.
Nem túl nagy az érdeklődés az esemény iránt
A megkérdezettek többsége (53 százalék) nem tervezi nézni a közvetítéseket. A férfiak érdeklődőbbek, ugyanakkor a pártpreferencia nagyobb különbségeket mutat: a kormánnyal szimpatizálók 63, az ellenzéket támogatók pedig csupán 42 százaléka mutat érdeklődést.
A döntő többség (91 százalék) a televízióból tájékozódik majd, csupán négy százalékuk tervezi a helyszínen figyelemmel követni az eseményeket.
A felmérésben részt vevők mintegy kétharmada örül annak, hogy Budapest rendezheti meg a sporteseményt: a Fidesz-KDMP szimpatizánsai szinte kivétel nélkül (96 százalék) lelkesek, az ellenzékiek csupán 44 százalékos arányával ellentétben.
A válaszadók kicsit több mint fele gondolja azt, hogy az atlétikai vb által jobb lesz hazánk megítélése a határainkon túl: a kormánnyal szimpatizálók 90, az ellenzéki szavazók 27 százaléka vélekedik így. Arra a kérdésre, miszerint szeretnék-e, ha a jövőben hazánk újabb nagyszabású sportesemények házigazdája lenne, a kormányhoz hű válaszadók 92 százaléka felelt igennel, az ellenzékiek 61 százaléka nemmel.
Továbbá a Fidesz-szimpatizánsok 71 százaléka szerint Magyarországnak meg kellene pályáznia valamelyik következő olimpia megrendezését, az ellenzék azonban ezt 92 százalékos többségben elutasítja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!