A vádirat szerint a férfi hétfőn, hajnali 4 óra körül tért be az egyik szegedi benzinkúthoz. A pulthoz lépve elővett egy 20 centis kést, és azzal fenyegetőzve pénzt követelt. Az eladó átadta a kassza tartalmát, mintegy 300 ezer forintot a vádlottnak, aki ezután elmenekült a helyszínről.
A rendőrök még aznap, 22 óra után Sopronban fogták el a férfit, a nála levő maradék pénzt, a mintegy 217 ezer forintot is lefoglalták.
A hajléktalanként élő férfit – aki beismerte a bűncselekmény elkövetését – korábban felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt már elítélték, jelenleg több büntetőeljárás folyik ellene.
Az utolsó szó jogán azt mondta, rá volt kényszerülve, hogy pénzt szerezzen, és nagyon sajnálja a történteket. A bíróság ítéletét az ügyész és a vádlott tudomásul vette, a védő három nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezés bejelentésére.
Betörtek az Andrássy úti Louis Vuitton butikba
Vasárnapról hétfőre virradóra kipakolták az Operaház szomszédságában a világhírű luxusmárka, a Louis Vuitton boltját.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló