A Belügyminisztérium megerősítette, hogy minden marad a régiben, 2025-től is csak önkéntes szűrések lesznek,

semmilyen kötelező rákszűrés bevezetéséről nincs döntés.

Ezt annak ellenére jelentették ki, hogy egy korábbi törvénymódosítás elvileg lehetőséget adott volna kötelező szűrővizsgálatok előírására, azonban konkrétumok akkor sem derültek ki – írja a 24.hu. A jogalkotó akkor annyit közölt, hogy 2025. január 1-jével az egészségügyért felelős miniszternek a júniusban elfogadott törvénymódosítás csak lehetőséget ad a kötelező szűrési kör bővítésére, olyan kötelezettséget azonban nem ró rá, hogy január 1-jétől el is rendelje a meghatározott típusokba tartozó kötelező rákszűréseket.

A kötelező szűrések terve komoly vitákat váltott ki, sokan bírálták az elképzelést az esetleges egészségügyi kockázatok miatt.

Például a mammográfiát és az invazív vastagbéltükrözést hozták fel potenciálisan veszélyes példaként. Szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy bár minimális kockázat létezik, a szűrővizsgálatok előnyei jelentősek a betegségek korai felismerésében.

Takács Péter egészségügyi államtitkár korábban elmondta, hogy az új népegészségügyi stratégia keretében a kötelező szűréseket nem invazív vagy sugárterheléssel járó vizsgálatokra terveznék, a kötelezőséget a kormány nem az egyénekre szabná, hanem a munkáltatókra.

A minisztérium jelenleg az önkéntes alapon működő, felnőttkori életkorhoz kötött alkalomszerű szűrővizsgálati rendszer korszerűsítésén dolgozik.

Ennek jogalkotási folyamata még zajlik, de a tervezet hangsúlyozza, hogy a részvétel továbbra is önkéntes lesz.

2025. január 1-jén lép hatályba az új szabály, amely előírja, hogy a bizonyos szűrővizsgálatokat évente kötelező elvégezni. Amennyiben a kötelezettségének a kötelezett vagy a törvényes képviselő nem tesz eleget, az egészségügyi államigazgatási szerv a szűrővizsgálatot határozattal rendeli el, ami azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható - derült ki az egészségügyi jogszabályok nyáron nyilvánosságra hozott változtatásaiból.