Tavaly az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium bizonyult a legjobb hazai középiskolának, a pole-pozíciót azonban idén a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium szerezte meg. A tavalyi győztes most a harmadik helyre fért fel, a második helyen változatlanul az V. Kerületi Eötvös József Gimnázium áll – írja az Eduline.
A negyedik helyre a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, az ötödikre az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium került fel. Őket követi sorrendben a Deák Téri Evangélikus Gimnázium, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, az I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium, valamint a Városmajori Gimnázium.
Az egyetlen vidéki intézmény, a veszprémi Lovassy László Gimnázium a 10. helyen szerepel.
A 11. és a 20. hely között fele-fele arányban találhatók a fővárosi intézmények mellett vidéki iskolák is Győrből, Szombathelyről, Debrecenből és Miskolcból. A Top 100-ban pedig tatabányai, székesfehérvári, szolnoki és esztergomi gimnázium is felbukkan.
A rangsor összeállításakor az intézmény diákjainak kompetenciamérési eredményeit, a matematika, a magyar, a történelem és az idegen nyelvi érettségiken elért teljesítményüket, valamint a végzősök felvételi eredményeit vették figyelembe.
Öregszik a tanári kar, a férfi pedagógus lassan már igazi kuriózum
2021-ben 5,2 millió olyan pedagógus volt Európában, aki általános iskolában vagy középiskolában tanított – derül ki az Eurostat által közzétett adatokból. Magyarországon az alapfokútól a középiskolai oktatás felé haladva öregszik a férfi tanári kar: általános iskolában 44 százalék az idősebbek aránya, míg középiskolában már 50 százalék.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!