A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népmozgalomról szóló előzetes adatai szerint
2024 júniusában 6040 gyerek született, és 8863 fő halt meg.
2023 júniusához képest nemcsak a születések száma, hanem a házasságok száma is visszaesett.
2024 júniusában:
- 6040 gyerek született, 17 százalékkal, 1217 újszülöttel kevesebb, mint 2023 júniusában. A KSH honlapján elérhető grafikon szerint ezt megelőzően az elmúlt öt évben 2019. áprilisában születtek a legkevesebben: 6900-an.
- 8863 fő vesztette életét, 5,9 százalékkal, 560 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.
- A természetes fogyás a 2023. júniusi 2166-tal szemben 2823 fő volt.
- 4946 pár kötött házasságot, ez 14 százalékkal, 789-cel kevesebb a 2023. júniusinál.
2024. január–júniusban:
- 37 898 gyerek jött világra, 9,7 százalékkal, 4059-cel kevesebb a 2023. január-júniusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,3, míg május-júniusban 13 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.
- A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,49 volt.
- 62 190-en haltak meg, 4,2 százalékkal, 2724-gyel kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban 1,8, februárban 0,2 százalékkal többen, míg március-júniusban 7,0 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
- A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 24 292 fő volt, ami 5,8 százalékkal több a 2023. január-júniusi 22 957 fős értéknél.
- 21 210 pár kötött házasságot, 1,5 százalékkal, 310-zel több az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2 százalékkal több, míg márciusban 1,9, júniusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.
- Ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám pedig 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-júniusában. A természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal 5,1 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A házasságkötési arányszám 4,5 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.
- A születések száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű, az országos átlagot meghaladó csökkenés Budapesten, Nyugat-Dunántúlon és Pest régióban történt.
- A halálozások száma Észak-Alföldön kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb, az országos átlagot meghaladó mérséklődés Pest régióban, Közép-Dunántúlon, a fővárosban és Dél-Alföldön következett be.
- A természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon, Pest régióban és Észak-Magyarországon mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb, az országos átlagot meghaladó növekedés Nyugat-Dunántúlon, Budapesten és Észak-Alföldön történt.
- A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A növekedés mértéke Pest régióban és Nyugat-Dunántúlon elmaradt az országos átlagtól, míg a többi régióban meghaladta azt.
2023. július és 2024. június között:
- 81 166 gyermek született, 7253-mal, vagyis 8,2 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
- 125 452-en haltak meg, 6333-mal, azaz 4,8 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.
- 50 449 pár kötött házasságot, 4743-mal, 8,6 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!