Nagyon helyesLapunkban bemutattunk egy nemrég történt esetet, amikor a téli sötétedés beálltával egy három óra hosszáig tartó közúti akcióban gyalogosnak álcázott rendőrök toppannak az autósok elé egy főúton lévő kijelölt gyalogos-átkelőn, majd 20 ezer forintra büntették azokat a sofőröket, akik a hirtelen jött közlekedési kihívásra nem megfelelően reagáltak.
AZ ESETRŐL ÉS ANNAK RENDŐRSÉGI MEGÍTÉLÉSÉRŐL ITT OLVASHATNAK RÉSZLETESEN.
Az ügyről beszámoló olvasónknak nem tetszett a módszer, sőt balesetveszélyesnek tartotta azt, csakhogy a rendőrség álláspontja szerint a közlekedésbiztonság mindenek előtt való, és ennek szellemében három óra leforgása alatt mintegy 6 percenként összesen 27 autóst büntettek meg, ami több mint félmillió forintos bírságbevételt jelentett.
Cikkünk végén szavazásra bocsátottuk a kérdést, vajon olvasóink szerint kinek van igaza: a bírságol rendőröknek, netán a tőrbe csalt autósoknak?
Mint látható, a megosztó kérdésben
A KÖZEL ÖTEZER ÉLESEN ELLENTÉTES SZAVAZAT NAGYJÁBÓL FELE-FELE ARÁNYBAN AD IGAZAT A RENDŐRÖKNEK, ILLETVE AZ AUTÓSOKNAK, DE A MÉRLEG ENYHÉN AZ UTÓBBIAK JAVÁRA BILLEN.
„Aljasság” kontra „nagyon helyes”
Persze az internet népét is alaposan megosztotta az ügy. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, közösségi oldalunkon vehemens vélemények érkeztek mindkét fél igazát alátámasztandó.
Mutatjuk a sormintát:
"Sarcolunk és nézünk!"
"Nagyon helyes."
"Ez már a rendőrségtől is aljasság."
"Jól teszik, de normális országokban az átkelőhelyek előtt villogó sárga lámpák vannak."
"Tartani kell az előírt bevételi tervet."
"Most igazuk volt, többre kellet volna."
A RENDŐRSÉG AZONBAN HANGSÚLYOZOTTAN KIKÉRTE MAGÁNAK AZ AKCIÓ MEGKÉRDŐJELEZÉSÉT.
Kapcsolódó
Hangsúlyozták, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság ilyen típusú akcióinak célja továbbra is a baleset-megelőzés, a gyalogosok védelme, a közlekedők szabálykövetésre bírása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!