Az elmúlt napokban Magyarországon naponta már 6 millió palackot, üveget, és dobozt váltottak vissza a vásárlók - közölte a MOHU, hozzátéve: ez Magyarország egyik legnagyobb szemléletváltása.
Az elmúlt néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon,
Kapcsolódó
vagyis ennyi palack, üveg és doboz hulladéka kerül immár megfelelő helyre, és lesz újrahasznosítva.
A MOHU elárulta azt is, hogy
2024. augusztus 16-ig több mint 5,5 milliárd forint (egészen pontosan 5 579 243 157 forint) visszaváltási díjat fizettek be a gyártók,
ugyanakkor a fogyasztók számára az eddigi mintegy 143 millió darab palack után a megtérített összeg már eléri a 7,2 milliárd forintot, vagyis csaknem 1,7 milliárd forintot előlegez meg a gyártóknak a hulladékgazdálkodási cég. Ez azért lehetséges, mert a gyártók csak utólag, havonta fizetik be ezt az összeget a MOHU-nak.
A jelenlegi adatok alapján a visszaváltások nagy többségében, csaknem 90 százalékban, a boltban levásárolható utalvány formájában kérik vissza a pénzt. Ez eddig több, mint 6 milliárd forintot jelent. A visszaváltók kb 13 százaléka bankszámlára utaltatja a pénzét (körülbelül egymilliárd forint), jótékonyságra pedig körülbelül pedig 0,4 százaléka ajánlja fel.
Így már 28 millió forintra nőtt az az összeg, amelyet az automatákon megjelölt jótékony célra, gyerekgyógyításra, adományoztak a hazai vásárlók.
A MOHU mintegy 50 milliárd forint értékben előfinanszírozza az automaták telepítését. Az automaták ára méretüktől függ. A legolcsóbb, kisebb automata csaknem 10 millió, míg a legnagyobb automaták ára ennek többszöröse.
Ellentétben több nemzetközi példával, így a romániaival, ahol minden boltnak kötelessége biztosítania a visszaváltást, Magyarországon csak a legnagyobb (400 négyzetméternél nagyobb) üzleteknek kötelező csatlakoznia visszaváltási rendszerhez, a többi bolt számára a csatlakozás lehetősége önkéntes - közölte a MOHU. Ezt azzal indokolják, hogy a rendszer hatékony üzemeltetéséhez szükség van a helyi közreműködőkre, a gépi vagy kézi visszaváltó partnerek REpont csatlakozására és együttműködésére, amiért úgynevezett kezelési költség is jár nekik.
A környezetvédelem, így a visszaváltás is közös érdekünk, ebben mindenkinek megvan a saját feladata, felelőssége. A nagyon gyorsan növekvő hazai visszaváltási számok egyértelműen azt mutatják, hogy a vásárlók gyorsan elkezdték használni az új rendszert, így a jövőben várható, hogy még több bolt csatlakozik majd a REpont rendszerhez, és biztosítja a vásárlók számára a visszaváltást
- közölték.
Till Attila: Ha nem akarsz hinni jó dolgokban, akkor ne higgy!
Mindent átfogó válasz most sincs, viszont muszáj, hogy mindannyian próbálkozzunk. A REpont az egész országot megmozgatja, és ez már egy olyan lépték, ami számít. Igenis számít - mondta az Economxnak adott interjújában a műsorvezető, rendező, MOHU nagykövet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!