A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretein belül. A bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz: megtudni az áldozatok banki adatait, hozzáférni a számlájukhoz, csalárd módon megszerezni a pénzüket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon csalás miatt folyik nyomozás ismeretlen tettessel szemben. A csaló 2024. február elején ismerkedett meg egy közösségi oldalon áldozatával, egy kazincbarcikai nővel. Az elkövető bizalmi kapcsolatot épített ki a sértettel a napi üzenetváltások során – írja a police.hu.
Rövid idő elteltével a csaló anyagi segítséget kért a nőtől, arra hivatkozott, hogy azt a hajót, amin dolgozik, megtámadták a kalózok, majd a kimenekítésükkor sikerült két dobozt megszereznie.
Az üzenetekben azt is megírta, hogy a dobozokban arany és készpénz van, viszont hogy ezeket postázni tudja, pénzre van szüksége. Miután az első 1125 eurót elutalta a nő, újabb üzenetek érkeztek díjemelkedésre, vámdíjak változására hivatkozva, így a sértett összesen 4,3 millió forintot utalt el. A nyomozás az ügyben jelenleg is folyik.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakemberei szerint a romantikus csalók számtalan módszert kitalálnak, hogy megszerezzék áldozatuk pénzét. Az online világ ugyanis jó lehetőséget teremt számukra, hogy az ismeretlenség homályában, esetleg egy hamis profilkép mögé rejtőzve kitalált történettel cserkésszék be kiszemeltjüket. A romantikus csalókra jellemző, hogy a közösségi oldalakon kezdeményeznek beszélgetést, és akár heteken vagy hónapokon keresztül építgetik a bizalmi kapcsolatot.
Melyek a gyanús jelek?
- Ha valaki rövid ismeretség után azt mondja, hogy odavan, sőt, túlzottan rajong önért.
- Az üzenetek megfogalmazása semmitmondó, általánosságokat tartalmaz.
- Ha intim képeket vagy videót kér öntől!
- Megpróbál a bizalmába férkőzni, és rávenni önt arra, hogy küldjön neki pénzt, ajándékot, vagy adja meg bankkártyájának vagy netbankjának belépési adatait.
Legyünk nagyon óvatosak, hogy mennyi személyes információt osztunk meg magunkról a közösségi médiában és a párkereső oldalakon! A csalók a legismertebb online oldalakat használják. Érdemes rákeresni az illető fotójára és a profiljára, hogy szerepel-e más oldalakon is!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Félkezű óriás Trump a tűzszüneti megállapodásokban
