Két évvel a letartóztatása után csütörtökön szabadul a börtönből Schadl György. Rajta kívül R. Róbert, vagyis Gazdi is távozhat a rácsok mögül.
Erre a jogszabályok értelmében akkor van lehetőség, ha a bíró biztosítottnak látja, hogy a vádlott nem rejtőzik vagy szökik el, nem ismétli meg, amivel megvádolták valamint nem próbálja meg az eljárás tanúit befolyásolni és a bizonyítékokat eltüntetni – írja a HVG.
Morvai Attlia, Schadl György egyik védőügyvédje azzal érvelt a bíróság előtt védence szabadlábra helyezése érdekében, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke soha nem akart szökni, nem próbált tanúkat befolyásolni, és mivel már nincs semmilyen pozícióban, nem tudná elkövetni újra a korrupciós bűncselekményeket.
Az ügyvéd indítványozta, hogy szüntessék meg Schadl Györggyel szemben a kényszerintézkedést, vagy kerüljön házi őrizetbe.
A bíróság az utóbbi mellett döntött.
Házi őrizetbe kerül R. Róbert, vagyis Gazdi is. Az ő ügyvédje ezt azzal a feltétellel kérte, hogy a vádlott nem hagyhatja el Bács-Kiskun vármegyét és ha szükséges, rakjanak rá nyomkövetőt. Hozzátette, hogy Gazdi két éve van kényszerintézkedés alatt, és a törvényszék szerinti mindhárom kizáró okon elbukott. R. Róbert jogi képviselőjén keresztül közölte, hogy lemond a tárgyalás jogáról.
Az ügyészség ugyanakkor indítványozta, hogy utasítsák el a védők kérelmét, mondván, hogy a szökés és a rejtőzés veszélye is fennáll.
A bíróság végül jóváhagyta, hogy mindketten házi őrizetbe kerüljenek az elsőfokú ítéletig. Emellett távolságtartást is elrendeltek, azaz nem mehetnek a tanúk közelébe. Az indoklás szerint mindkét tanút meghallgatták, akiket az ügyészség beidézett.
A bíró arról beszélt a végzés kihirdetése után, hogy Schadl György és Gazdi is kapnak egy második esélyt. Az ügyészség nem fellebbezett a döntés ellen.
Schadl ügyvédje stratégiát váltott, és a büntetőeljárás felfüggesztését kérte
Gellér Balázs irodavezető ügyvéd indítványt terjesztett elő a Fővárosi Törvényszéknél, hogy az eljárás felfüggesztése mellett forduljon az Alkotmánybírósághoz.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Szárnyalnak a bankbetétek: az állampapíroknál is jobb kamatok jönnek

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon
