A közlemény szerint az ellenőrzéskor kiderült, hogy a tachográf pihenőidőt rögzített, miközben a jármű épp közlekedett. A pénzügyőrök néhány perc alatt megtalálták a mágnest, amelyet a sebességváltón lévő leplombázott jeladóra helyeztek, így blokkolta az eszköz a menetíró-készülék működését.
A sofőr elmondta, a mágnest ő maga tette oda, azért, hogy több vezetési ideje maradjon.
A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak, amelynek keretében a sofőrnek egymillió-negyvenezer forint bírságot kellett fizetnie – áll a közleményben.
Azt nem tudni, hogy az estere mikor került sor, de az biztos, hogy egy felforrósodott vezetőfülkében történő várakozás , például kamionstop esetében, nemcsak egészségtelen, de a továbbindulás után jelentősen leronthatná a hivatásos sofőrök koncentrációs képességét is.
A hétvégi forgalomkorlátozás feloldását a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, a termékek mielőbbi célba juttatása is indokolja – ezt írta az Építési és Közlekedési Minisztérium is, amikor a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását vezette be az augusztus 20-i hosszú hétvégén.J
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg