Sulyok Tamás és felesége a XII. kerületi Művész úton található Karády-villát kapta meg államfői rezidenciaként, ez az épület korábban kormányvendégház volt, amelynek két éven át történő felújítása most befejeződött be.
A köztársasági elnök a Blikknek mutatta meg a rezidencia alsó, protokolláris funkciókat ellátó szintjét és a magánlakrészt is, utóbbiban annyi a férőhely, hogy a gyereket és az unokákat is vendégül láthatják.
Kapcsolódó
A lap azt írja, hogy néhány hete még javában folytak a munkák, mára lecsendesedett az épület környéke, eltűnt a telepített őrbódé, a mobil WC is. A biztonsági szolgálat egy különálló épületben látja el a feladatát, kamerák sokasága figyeli a kerítést és az elegánsan felújított villát. A kis utca túloldalán egy óvoda működik, a reggeli órákban percenként állnak meg a szülők az autóikkal. A villából pazar Széchenyi-hegyi panorámára nyílik kilátás.
Napokon belül érkeznek a bútorok - mondta a lapnak az államfő, aki elárulta, középre nagy asztalt várnak, körbe székekkel, amely így akár nagyobb létszámú tárgyalásokhoz vagy egy díszvacsorához is megfelel.
A korábbi elnöki rezidenciát, ahol az előző államfők, köztük legutóbb Novák Katalin is lakott februári lemondása előtt, közel 20 milliárd forintért adná el az állam.
A Béla király út 28. szám alatti állami ingatlan egy többhektáros park területén fekszik, korábban csaknem 280 millió forintért újították fel Novák Katalinnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
Fény derült rá, ez okozta az egyiptomi tengeralattjáró tragédiáját

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt
