A következő napokban a hőmérséklet nagyjából a sokévi átlag környékén alakul, a hét végétől viszont újabb hőhullám kezdődhet. A strandolók örülhetnek, a mezőgazdaság szenved: marad a száraz idő.

Kedden az ország nagy részén napos idő várható főként a Dunától keletre több gomolyfelhővel. Emellett északkeleten és a délnyugati határ mentén maradhatnak tartósabban felhős vidékek is, de csak előbbi tájakon alakulhat ki legfeljebb egy-egy zápor. Az északias szél már inkább csak az Észak-Dunántúlon és északkeleten, keleten élénkülhet meg.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul, azonban a tartósabban felhős északkeleti vidékeken ennél hűvösebb lehet. Késő estére jobbára 14 és 22 fok közé hűl le a levegő

- olvasható a HungaroMet előrejelzésében.

Szerdán túlnyomóan napos időben lesz részünk, az időnként megjelenő felhőkből egy-egy gyenge zápor legfeljebb a nyugati határ közelében fordulhat elő. Csak néhol élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 34 fok között alakul.

Csütörtökön fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Helyenként nyugaton, északnyugaton és északon fordulhatnak elő záporok, zivatarok. Több tájegységünkön megélénkül a nyugati-északnyugati szél. Délutánra 29 és 37 fok közé melegszik a levegő.

Pénteken sok napsütésre számíthatunk, egy-egy frissítő zápor, esetleg zivatar csak elvétve fordulhat elő. Helyenként élénk lesz a nyugatias szél. A csúcshőmérséklet 31 és 37 fok között alakul - tájékoztat az Időkép.