Éppen azon a napon mondott le tagságáról Szécsényi, amikor az Állami Számvevőszék jelentése a Matolcsy-ügyről megjelent, azaz március 19-én.
Az érintett azt válaszolta a Válasz Online megkeresésére, hogy nem a számvevőszék jelentése miatt következett be a váratlan távozás, hanem mert a hivatalos feladati száma megnőtt.
A lap megemlíti, hogy bár a varsói tőzsdén jegyzett GTC-t már a Varga Mihály-féle MNB-nek kellene áttételesen ellenőriznie, azonban az Matolcsy Ádám magántőkealapjához tartozik.
Az Állami Számvevőszék az ügyészségi feljelentéseket megalapozó dokumentumokat március 19-én hozta nyilvánosságra, ezután jelent meg az MNB alapítványi portfóliójába tartozó GTC Group közleménye arról, hogy egy nappal előtte Szécsényi Bálint lemondott a GTC felügyelőbizottsági tagságáról.
Szécsényi Bálint az Equilor Befektetési Zrt. igazgatóságának elnöke, a társaságban a Gránit Bank 50 százalék + 1 szavazatnyi részesedéssel rendelkezik.
Újabb vizsgálatot indított az ÁSZ a fővárosi gazdálkodásról
Alig egy év leforgása után ismét megjelentek a számvevők a fővárosi önkormányzatnál és cégeinél.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Vége lehet a nagy Trump-zuhanásnak, egyelőre

Rábólintott Putyin: jöhet a tengeri tűzszünet, de engedni kell a szankciókból

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
