A hírek szerint szűkösen porciózták ki a vidéki mentők eleségét, ugyanis két szendviccsel látták el őket, ez azonban egy húzós műszakban vajmi csekélynek bizonyult. A képlet viszont a mentőszolgálat szerint kissé összetettebb ennél.

Miután a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) egy facebookos felhívásban szóvá tette, hogy 16 órás szolgálatra csak két darab hideg szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentődolgozók,  reagált az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

A jogszabályok szerint a munkáltatói juttatásoknak nem része az étkeztetés, a mentőmunka jellegéből adódóan a központi melegétel ellátás logisztikai kihívást is jelent, de igyekszünk így is támogatni a megterhelő munkát végző bajtársainkat 

– írta a mentőszolgálat a 24.hu szerint.

Jelezték: „nem új keletű a mentődolgozók étkezését támogató kezdeményezés, az Országos Mentőszolgálat 2021-ben indította el Hambulancia néven a bajtársakat támogató programját, amelyhez eddig már 451 vendéglátóhely csatlakozott”. Külön digitális térképet hoztak létre, melynek segítségével szolgálat közben nemcsak a vidéki, hanem a fővárosi mentősök is megkereshetik a hozzájuk legközelebbi kedvezményes étkezési lehetőséget, ezzel azóta már 435 ezer alkalommal éltek.

A szendvics formájában nyújtott ellátás egy jóindulatú kezdeményezés az OMSZ részéről, ami nyilvánvalóan nem biztosít teljes értékű napi étkezést, de egy kis segítséget jelenthet – zárták rövidre.

A MOMSZ eredetileg így fogalmazta meg aggályait: „rendkívül méltatlannak tartja azt, hogy az Országos Mentőszolgálat a vidékről Budapestre rendelt mentődolgozóknak 2 db hideg szendvicset juttat a 16+ órás szolgálat ellátásához. Senki nem gondolhatja, hogy ez elegendő egy ilyen terheléssel járó munka végzéséhez” – kifogásolták a posztjukban, majd hozzátették, épp ezért segítségkérő felhívással fordulnak a lakossághoz, hogy a Budapestre rendelt mentődolgozók napi egyszeri meleg élelmezését közösen meg tudják oldani.

Nem fenékig tejfel a mentősöknek, hogy Budapestre vezénylik őket

Az OMSZ szerint minden a legnagyobb rendben, de a mentődolgozók szakszervezetének elnöke szerint rengeteg a panasz a Budapestre vezényelt kollégáik ügyében. Sokan csak reggel tudják meg, hogy átvezényelték őket, nincs helyismeretük, és a navigációhoz is a saját eszközeiket kell használni. Részletek.