Hiába a közel ezermilliárdos tavalyi árbevétel, a Szerencsejáték Zrt.-nél még mindig kötelezettségnek tartják, hogy újat mutassanak a vásárlók számára – árulta el Mager Andrea vezérigazgató annak kapcsán, hogy a MOM Parkban bemutatták a vállalat új zászlóshajóját. Az új üzlet egyben válasz is arra, hogy milyen lesz a jövő lottózója, amit egyben egy élménycentrumként álmodtak meg nagyjából két évvel ezelőtt.
A Szerencsejáték Zrt. teljes árbevételének
(2023-ban 978 milliárd forint volt ez az összeg, míg az adózott eredmény 39,6 milliárd forint)
mintegy 70 százaléka a kiskereskedelmi értékesítőhálózathoz köthető, évi kétszámjegyű forgalombővülést elkönyvelve az elmúlt három esztendőben, amely idén is folytatódott 11 százalékos növekedéssel a tavalyi év azonos időszakát tekintve. Ehhez Mager Andrea az ünnepélyes megnyitón annyit tett hozzá, hogy
az állami tulajdonú vállalat mára mind az árbevétel, mind az adózás szempontjából a top10-be tartozik Magyarországon.
A most átadott üzlet egyébként azért is speciális, mert önkiszolgáló, digitalizált pultok segítik a vásárlókat, és nagy hangsúlyt fektettek az akadálymentesítésre, valamint a plakát- és papírmentesítésre is.
Kiemelte azt is, hogy 7400 értékesítési ponttal rendelkezik a Szerencsejáték Zrt. kiskereskedelmi hálózata, amelyben 17 ezer értékesítési kolléga dolgozik.
Bánhegyi Zsófia, a vállalat kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy a Szerencsejáték Zrt. megújította a kereskedelmi stratégiáját, amelynek eredményeként számos fejlesztést hajtanak végre. Ezek egy részét a földi kereskedelemben, egy másikat pedig a digitalizációterületén.
Évente 5 millió magyar ember legalább egy alkalommal bemegy egy lottózóba,
ezért akarják folyamatosan fejleszteni, modernizálni a kiskereskedelmi hálózatot, emellett adatvezérelt, személyre szabott játéklehetőségeket kínálnak azoknak, akiknek már van játékoskártyája. Jelenleg 1,5 vásárló rendelkezik ilyen regisztrációval, az idei cél a 2 millió fő - tette hozzá.
Ehhez tartozik még, hogy egy új applikációt is elindított a Szerencsejáték Zrt., ami a Tippmix-játékhoz nyújt majd segítséget. Ezt Bánhegyi Zsófia azzal magyarázta, hogy változóban van az úgynevezett játékos út, követni a digitális térnyerést, áttörést, és kiemelten kell kezelni a virtuális sportfogadást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!