Meggyőződésem, hogy a biztosítók bekapcsolódásával mindenki nyer az egészségügyben: az új forrásoknak köszönhetően a magánszolgáltatók, az állami intézmények és, ami a legfontosabb, a betegek is jól járnak − mondta Erdős Mihály, a Generali elnök-vezérigazgatója a cég szakmai konferenciájának megnyitóján.

Dózsa Csaba, a Miskolci Egyetem docense is kiemelte előadásában: az elmúlt tíz évben lényegében stagnált az állami gyógyító-megelőző ellátásokra fordított források GDP-hez viszonyított aránya. Az egészségügyi ellátás finanszírozása egyre feszítettebb Magyarországon, az Egészségbiztosítási Alap 2012-es költségvetése gyenge lábakon áll (kockázatos bevételi és kiadási tételek), az ágazat mozgástere pedig rendkívül szűk a közfinanszírozásban. Úgy vélte, a struktúraátalakítás kapacitás-ésszerűsítő intézkedéseit mielőbb meg kell hozni, s nagyobb figyelmet kell fordítani az olyan költséghatékony megoldásokra, mint például az otthoni ellátások, minimálinvazív ellátások, kórházi infekciók megelőzése. Mint kifejtette, az uniós támogatású infrastrukturális és humánerőforrás-pályázati programokat és projekteket fel kell gyorsítani s a kiegészítő források bevonásának lehetőségét mielőbb fel kell tárni. Ugyanakkor rámutatott, noha az uniós források megfelelő felhasználása és az állami rendszerben lévő belső hatékonysági tartalékok felkutatása és kiaknázása komoly lehetőséget jelent, teljes megoldást semmiképpen nem nyújtanak a lakossági igények kielégítésére. Ezért is van létjogosultsága a magán-egészségügyi biztosításnak, ráadásul − ellentétben a hálapénzzel − az innen érkező kiegészítő forrásokat tervezetten, szabályozott körülmények között lehet bevonni.

Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a magyar lakosság egészségi állapota még a gazdasági teljesítményünkhöz viszonyítva is elmarad az elvárt szinttől − hangsúlyozta Vokó Zoltán, az Országos Egészségfejlesztési Intézet megbízott főigazgatója. Mint fogalmazott, a lakosság széles rétegei számára nem biztosítottak az egészség előfeltételei, alacsony a lakosság egészségműveltsége, kedvezőtlen az egészségmagatartása, ami jórészt pszichoszociális tényezőkkel magyarázható. Vokó Zoltán kifejtette, az egészség nem szerepel megfelelő súllyal, mint valós érték (tőke) sem az egyéni, sem a társadalmi döntésekben. Kiemelte, a szűrővizsgálatok és az elsődleges prevenció területén vagyunk igazán lemaradva a fejlett nyugat-európai országoktól, pedig a megelőzési programok bizonyos esetekben költséghatékonyabbak a gyógyító beavatkozásoknál. Ezért elkerülhetetlennek tartotta a magánforrások szabályozott bevonását a megelőzés területén is.

Úgy vélte, paradigmaváltásra van szükség a népegészségügyi tevékenységben, mely korábban a betegségek, illetve kockázati tényezők szerint strukturálódott (például keringési betegségek megelőzése program, táplálkozási program), s mindegyik beavatkozás egy-egy többnyire kis, elkülönülő szegmensét érte el a lakosságnak. A népegészségügyi program megújítása során viszont az egyén kerül a középpontba. Egy ilyen program az egészség szempontjából kedvező kulturális és társadalmi változások katalizátora, illetve a kedvezőtlen folyamatok gátja kell legyen.