A betegbiztonságot nem kímélve a szülészetek átalakításával ismét visszalépünk egyet a múlt századba – írja Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő arra reagálva, hogy a kormány honlapján a Belügyminisztérium interpretálásában megjelent egy koncepció, ami szerint I. progresszivitású szintű szülészeteket hoznának létre, erről a hvg.hu írt elsőként.
Ezek olyan szülészetek lennének, ahova csak komplikációmentes várandósság esetén kerülhetnének a nők. Ezeken az osztályon nem lenne koraszülött intenzív sem, és neonatológus, azaz újszülöttgyógyász, újszülött-szakápoló, aneszteziológus, vagyis altatóorvos és intenzív terápiás orvos sem állna 24 órában rendelkezésre, ha mégis szükség lenne rájuk, 30 percen belül elérhetőnek lennének. Az egészségügyi szakértő szerint a Belügyminisztérium koncepciója mögött az orvoshiány állhat.
Ahhoz képest, hogy milyen komoly változások lehetnek a szülészeteken, az érintettek csupán nyolc napot kaptak a koncepció véleményezésére.
Kapcsolódó
Kunetz Zsombor szerint a Peter Cerny Alapítvány újszülött mentői sokszor minimális segítséggel egy kis oxigénnel, két-három maszkos-ballonos légvétellel csodákat tesznek egy bajban lévő újszülöttel. A baba így nem kerül oxigénhiányos állapotba egy rövid időre sem, így ez talán a későbbi kognitív funkcióira is jótékonyan fog hatni. Viszont ha egy szülőotthonban, nem áll rendelkezésre neonatológus és szakápoló, egy esetleges oxigénhiányos állapot, komoly gondot okozhat a baba későbbi fejlődése során.
Sajnos, szinte garantált, hogy következő években a figyelemhiányos gyermekek száma emelkedni fog, rosszabb esetben az agykárosodott gyermekek száma, illetve a születés körüli halálozások száma is.
A szüléshez a legtöbb esetben nem kell orvos, sem neonatalógus, de amikor kell akkor nagyon kell, és éppen ezért azonnal elérhetőnek kell lenni. A rendelettervezet azt is pontosan meghatározza, kik kerülhetnének az I. szintű ellátásba.
A feltételek között szerepelne a többi közt:
- a terhesség szövődménymentes legyen;
- az édesanya 18 év felett és első szülés esetén 40 év alatt legyen;
- a terhessége legyen a betöltött 37. és 41. hét között;
- a magzat ne legyen farfekvéses;
- valamint a kizáró okok között szerepelnek még egyes betegségek, fertőzések, ikerterhesség, 4000 gramm feletti magzati súly, sőt korábbi császármetszés is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!