Csaknem 30 millió forintot loptak el egy telefonos alkalmazás segítségével egy zalai férfitől, az eset kilenc gyanúsítottja azonban másoktól is milliókat szerzett hasonló csalással – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője.
Jánky Judit ismertetése szerint egy zalaegerszegi férfit tavaly augusztus 22-én egy magát banki alkalmazottnak kiadó nő azzal hívta fel, hogy a bankszámlájával kapcsolatosan adathalászat gyanúja merült fel. Az ügyintézőként bejelentkező nő a telefont egy férfinak adta át, aki arra vette rá a sértettet, hogy a számítógépére telepítsen egy programot, majd engedélyezze a távoli hozzáférést a gépéhez.
Miután az áldozat ezt megtette, a csalók a számlájáról nyolc ember, illetve cég nevére összesen több mint 29 millió forintot utaltak át. Mindezen felül még külföldi weboldalakon több mint félmillió forint értékben vásároltak is különböző árukat.
A nyomozás során csütörtökön egy hevesi és egy oroszlányi férfit vettek őrizetbe a rendőrök. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás bűntette miatt folyik ellenük eljárás. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta letartóztatásukat a bűnismétlés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére való tekintettel.
Az ügyészségi szóvivő közlése szerint a zalaegerszegi férfit megkárosító ügyben eddig összesen kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ketten azóta már letartóztatásban vannak. A bűnbanda tagjai ellen további három, hasonló módszerrel elkövetett, több millió forint kárt okozó bűncselekmény miatt is nyomozás folyik, ezért ezeket egyesítették a zalaegerszegi esettel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Újabb történelmi csúcs, egekben az aranyár

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
