2025. január 28-án megszünteti a műholdas televízió szolgáltatást a Magyar Telekom, amit már három éve nem értékesít az új előfizetők számára. A meglévő Sat TV előfizetők azonban továbbra is használhatták a szolgáltatást, azonban jövő januárban nekik is bezárul ez a lehetőség.
A távközlési cég 2008-ban tette elérhetővé a műholdas tévészolgáltatást és csaknem egy évtizede vezette be kínálatába az interaktív Sat TV platformot.
A Magyar Telekomnak – első féléves pénzügyi jelentése szerint – több mint 1,4 millió TV előfizetője van országszerte. Ebből a június végi adatok alapján mindössze 4,2 százalék tévézik műholdon keresztül és számuk egyre csökken.
Míg a vállalat legújabb, Android operációs rendszeren futó Telekom TV előfizetőinek száma 2024. második félévében meghaladta a félmilliót – közölte a szolgáltató.
A távközlési cég november elejétől kezdi meg a megszüntetett szolgáltatásban érintett ügyfelek tájékoztatását postai úton, valamint decembertől a műholdas TV szolgáltatáson belül, egy külön képernyőn is felhívja a figyelmet a változásra.
Ez lehet az alternatíva
A jelenleg műholdas TV szolgáltatást igénybe vevők egy részének (az igénybevétel helyszínén elérhető sávszélesség és a telepíthetőség függvényében) a vállalat a korszerű, digitális technológiát nyújtó Telekom TV szolgáltatását ajánlja.
Ahol korszerű vezetékes hálózat nem áll rendelkezésre, ott a mobilhálózaton keresztül, a Telekom kényelmi szolgáltatásaként elérhető Telekom TV GO szolgáltatás javasolják. Ennek igénybevételi lehetőségei eltérhetnek a műholdas TV szolgáltatásnál megszokottól, de legkisebb, közszolgálati csomagjára (M1, M2, Duna, M4 Sport, M4 Sport+, Duna World, M5) díjmentesen tudnak szerződést kötni az érdeklődők.
A Magyar Telekom Nyrt. felhívja értintett ügyfelei figyelmét, hogy várhatóan nem tud minden, jelenleg műholdas TV szolgáltatást igénybe vevő előfizetőjének Telekom szolgáltatást kínálni.
Ezért kérik az ügyfeleket, hogy körültekintően és időben tájékozódjanak az igénybevétel helyszínén elérhető Telekomon belüli és Telekomon kívüli lehetőségekről egyaránt, hogy a szolgáltatás folytonosságáról igény esetén gondoskodni tudjanak.