A legújabb kormánypárti tervek értelmében több ponton is átírják a Fidesz-KDNP-s képviselők a 15. alaptörvény-módosítás három hete benyújtott szövegét.
A 24.hu azt írja, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának csütörtök délutáni ülése előtt terjesztették be a módosító javaslataikat.
A leglényegibb változás, hogy bekerülhet Magyarország Alaptörvényébe a települések önvédelemhez való joga, amiről először Orbán Viktor beszélt még a februári évértékelőjén.
A kormányfő felvetette, van-e joguk a kistelepüléseknek megvédeni falusi, vidéki méretüket és arculatukat.
Ennek mentén, ha igen, szavai szerint eszközöket adna a kezükbe a beköltözési és egyéb lehetőségeik kapcsán.
Az ominózus törvényjavaslat kidolgozását Navracsics Tibor tárcájára bízták, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium vezetője korábban arról beszélt, hogy
van 300-400 olyan település az országban, amelyek úgy érzik, bajban vannak, mert a nagy számban beköltözők „elsöprik” a település hagyományos szerkezetét.
Az alaptörvény hatályos XXVII. cikkében az szerepel, hogy „mindenkinek, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához”. Ezt a következő mondattal egészítenék ki:
A tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog gyakorlása nem járhat Magyarország helyi közösségei önazonossághoz való alapvető jogának sérelmével.
Az indoklás szerint a helyi önazonossághoz való jog egy olyan új kollektív jellegű jog, „amely védelmet nyújthat azon települési közösségek számára, amelyek meg kívánják óvni a helyi társadalmuk életformáját, hagyományait, szokásait, rétegződését, illetve meg tudják határozni kívánatos lakosságszámukat”.
Fontos, hogy a Fidesz az eddigiekkel szemben láthatóan meggondolta magát abban,
a kormány mégsem hirdethet majd örökre veszélyhelyzetet.
A legújabb verzió szerint továbbra is harminc napra hirdethetne veszélyhelyzetet az Orbán-kormány, amit az Országgyűlés kétharmados többsége legfeljebb 180 napra hosszabbíthat meg.
Jön az alaptörvény legfrissebb módosítása, ez áll benne
Benyújtotta az Országgyűlésnek az alaptörvény immár tizenötödik módosítását a Fidesz parlamenti frakciója. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás