A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség újabb vádiratot nyújtott be az egészségügyi vizsgálatokat színlelő és „gyógyító csodatermékeket” üzletszerűen értékesítők ellen – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.
A vádiratok szerint egy 39 és egy 38 éves férfi 2015-ben elhatározta, hogy egészségügyi felmérésnek álcázott termékbemutatókon – javarészt időskorú sértettek részére, őket megtévesztve – silány minőségű termékeket értékesít a valós értéket jóval meghaladó áron.
A cég alkalmazottai a sértetteket telefonon kutatták fel, és szív- és érrendszeri vizsgálatra hívták meg Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Kecskeméten, Pápán. A vizsgálatokat, az illúzió megerősítése érdekében, fehér köpenyes dolgozók végezték el, egyes esetekben orvosok is közreműködtek.
Pszichés nyomás, hamis használati útmutató
Amíg a sértettek az egyébként fiktív és a megijesztésükre, valamint pszichés nyomás alá helyezésükre is szolgáló, negatív eredmény elkészültét várták, a cégnél bemutatták nekik azokat az akár több százezer forintba is kerülő „csodatermékeket”, amelyekről a valós minőségüket felnagyítva, azt állították, hogy az egészségügyi panaszokat meg tudják szüntetni.
Volt olyan ágynemű-garnitúra, amelyhez a hamis használati és kezelési útmutatót a főszervező vádlottak készítették el. A sértettektől az alkalmazottak a termékekért (matrac, paplan, lágylézer készülék) 60 ezertől 900 ezer forint közötti összegeket kértek és többnyire kaptak is, miközben különböző akciós ajánlatokra hivatkozva befolyásolták a megjelenteket.
A két férfi az áruk beszállításához használt cégeknél úgynevezett stróman ügyvezetőket alkalmazott. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két főszervező, mint felbujtó ellen a korábban vád tárgyává tett százharmincnégy rendbeli, kilenc esetben kísérleti szakban rekedt, csalás mellett a mostani vádiratában négy további csalás bűntette miatt emelt vádat, illetve megvádolt további harminc terheltet, köztük két orvost, illetve egy értékesítőt, aki már az első vádiratban is szerepelt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság megkezdte a második vádirat vádlottjai vonatkozásában az előkészítő ülések megtartását. Hét vádlott a bűnösségét már be is ismerte, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, velük szemben a bíróság pénzbüntetést, illetve végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. Az ügyészség kilenc vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre ítélést indítványoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt