18 év után tegnap látott először napvilágot olyan felmérés, amely nem a Fideszt jelölte meg a legtámogatottabb pártként, de sokan azt kérdőjelezték meg, hogy a 21 Kutatóközpont „csak" a biztos szavazókat mérte. Náluk a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók közt a Tisza 42, a Fidesz pedig 40 százalékon állt. A jelenlegi állás szerint a két párton kívül csak a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.
Most a Publicus Intézet friss, reprezentatív, közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy mind a teljes népességben, mind a biztos szavazó pártválasztóknál megelőzte a Tisza Párt a Fideszt – írta meg a Népszava.
Eszerint
- a teljes népességben a Tisza 24, a Fidesz pedig 23 százalékon áll,
- a választási részvételüket biztosra ígérők és pártot is választók csoportjában pedig 39-37 százalék az arány.
A mérésben a többi párt támogatottsága most így áll:
- a DK-t a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál pedig 8 százalék,
- a Mi Hazánk és a Kutyapárt a biztos pártválasztók körében 4-4 százalék,
- a Momentum és az MSZP 2-2,
- a Jobbik pedig 1 százalékot ért el.
- az LMP hiába támogatta Vitézy Dávidot főpolgármester-jelöltként a Publicus Intézet a teljes népességben nulla, a biztos pártválasztók között pedig 1 százalékra mérte.
A választási hajlandóság egyébként magas. A részvételüket biztosan vagy valószínűleg ígérők csoportja 82, illetve 6 százalékos a felmérés szerint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg