Magyar Péter szerint pártjának rengeteg önkéntese van, a fideszesek pedig attól félnek, hogy a Tisza Pártnak hamar meglesz a vidéki beágyazottsága.
A Tisza Párt felhívása óta tízezren jelentkeztek párttagnak, emiatt „óriási meló” kiszűrni a jelentkezőket
Kapcsolódó
– mondta a párt elnöke a Telexnek adott interjújában.
Közölte azt is, hogy
lesz etikai szabályzatuk, ennek alapján fogják nyilatkoztatni a jelentkezőket.
Azt állította, hogy a Tisza Párt erősödése miatt a kormányközeli közvélemény-kutatók már mérik, hogy legyen-e előrehozott választás.
Magyar Péter elmondta még, hogy az Európai Parlamentben (EP) a mezőgazdasági és az alkotmányügyi bizottságban kíván dolgozni.
A Tisza Párt elnöke még nem találkozott Karácsony Gergely főpolgármesterrel, de hétfőn megírta neki, hogy a következő héten milyen időpont lenne alkalmas a megbeszélésre.
- A Tisza Párt nem ül be a fővárosi cégek vezetőségébe, azokba nem delegál, nem javasol tagokat,
- a főpolgármester-helyettes személyére sem tesz javaslatot, a tiszás képviselők nem vállalnak felkérést.
A 24.hu által összefoglalt interjúból kiderül az is, hogy a párt öt képviselője már felvette a mandátumát, ősszel döntenek arról, ki lesz az a másik öt képviselő, aki még beül a közgyűlésbe. Magyar Péter még nem döntötte el, hogy részt vesz-e a közgyűlés munkájában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!