Pontosabban egy mobilvécét állítottak fel nekik, pont a kapu elé.
A zöldítést végző munkások a templomnál adják egymásnak a vécé kilincsét – fakadt ki az egyik ottlakó az állapotok miatt. volt, aki szerint ezzel „Istent és a hívőit gyalázzák ezzel!”
A Metropol körülnézett a környéken és arra lett figyelmes, hogy kedd délutánra a mobilvécét már kicsit odébb helyezték, így már nem pont a templom bejáratánál állt, hanem a templommal szomszédos társasház bejáránál.
Természtesen volt, aki megvédte a wc-t.
Valahova tenniük kellett a kivitelezőknek, épp zöldítés zajlik, a leendő fák helyére nem tehették, ahogy az óvodához sem, végig nagy munkagépek álltak.
– vélekedett a környéken élő.
A Józsefvárosi Önkormányzat rövidre zárta az ügyet, a Kun utcai munkák várhatóan ezen a héten véget érnek – és ezzel megszűnik a kálvária.
Egy ezresért trónolhat, ráadásul művészeti élményben részesül
A világ egyik legizgalmasabb illemhelye a magyar fővárosban található, amely a nosztalgiázni vágyóknak ugyanolyan kellemes célpontja lehet, mint a fiatalabb kalandoroknak. Erről itt írtunk részletesen >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az amerikaiak és az oroszok: jöhet a fekete-tengeri tűzszünet?

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Hátul kullogunk – rettenetes helyzetben vannak a női vállalkozók itthon

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Egyre nagyobb hiteleket veszünk fel, eladósodnak a magyarok
