A MÁV eltüntette a vonatok késési adatait az oldaláról, szeptembertől pedig egyáltalán nem is közöl ilyesféle adatokat az emberekkel – számol be új Facebook-posztjában Vitézy Dávid, aki egyben Lázár Jánosnak is odaszúrt egyet. A Podmaniczky Mozgalom vezetője úgy folytatta, állítólag lesz egy havi riport a késésekről, de ott összevonják és átlagolják a késéseket és a pontos indulásokat, így az adatok „kozmetikázva” jutnak el majd az utasokhoz.
Úgy tűnik, Lázár János leszólt, hogy nem akar többet hallani a vonatok késéséről, mert egy hónapnyi kínos hallgatás után ma már büszkén be is jelentette a MÁV: többé nem publikálják a részletes késési adatokat – biztos ismét annyit késtek az InterCity-k, hogy újabb negatív rekord dőlt meg
– írta a közlekedési szakember.
Vitézy emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben még méltatta Lázár János közlekedésért felelős miniszter MÁV-val elért eredményeit és teljesítményét, de a volt főpolgármester-jelölt szerint az adatok eltitkolása az egyetlen eredmény, amit jelenleg fel tud mutatni a vállalat.
A Fővárosi Közgyűlés tagja azt is kifejtette, hogy a „havi riport”, amit a törölt adatok helyett vezetnek majd be, összemossa a vidéki és a jóval pontosabb elővárosi vonatok késési adatait, így remekül lehet majd kozmetikázni az eredményeket és nem tűnik majd fel, hogy mennyit késnek az InterCity-k adott esetben.
„Ügyes”. Erről szólt tehát a „módszertani felülvizsgálat”, amit a MÁV szóvivője („vezérigazgatója”) bejelentett három hete
– jegyezte meg Vitézy.
Később mégis visszatöltötte az eltűnt adatokat a MÁV
Utólag egy frissítés keretében azt írta, hogy posztja hatására a régebbi adatok visszakerültek a rendszerbe, ám
úgy tartja, ez mit sem változtat a tényeken és problémákon: a vonatok egyre többet késnek; és szeptembertől kezdődően, továbbá a jövőre nézve nem közölnek részletes menetrendszerűségi adatokat.
Egyébiránt Vitézy Dávid képernyőfotókkal is alátámasztotta eredeti bejegyzésének tartalmát.
Még mindig nem szólalt meg a MÁV, Vitézy Dávid szerint ez jelent valamit
A korábbi közlekedési államtitkár már bő egy hete is hiányolta, hogy az eddigi gyakorlat alapján már közzé kellett volna tennie a szeptemberi menetrendszerűségi adatait a közlekedési társaságnak, ám ez október utolsó hetére sem történt meg. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!