Éves összevetésben jelentős bővüléssel zárta a júniust a magyar újautó-piac.
2023-ban közel 12 ezer új autó kapott rendszámot, ami 24 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten, és bőven meghaladja a járvány előtti szintet, 2019 júniusában ugyanis kevesebb mint 10 ezer új személyautót helyeztek forgalomba.
Az idei első féléves adatokból az derül ki, hogy
az első hat hónapban több mint 63 ezer autót adtak el a magyarországi kereskedők, bár ez a múlt év azonos időszakához képest 12 százalékos bővülésnek felel meg, a járvány előtti, 2019 első félévére jutó 74 ezer darabos volumentől elmarad.
Mindenesetre az látszik, hogy a tavalyi, a magasba emelkedő infláció miatt bezuhanó vásárlóerő miatt pocsék év után kezd magára találni a piac. A növekedésben szerepe van a tavalyról ehalasztott vásárlások pótlásának is - írja a Totalcar.
- A hathavi adatok alapján egyértelmű a Suzuki fölénye, piaci részesedése meghaladja a 13 százalékot,
- Toyotáé majdnem 12 százalék,
- a Skodáé 8,5 százalék,
- a Volkswagené pedig 7,7 százalék.
Szintén a féléves adatok alapján a konkrét modellek versenyében a Suzuki Vitara áll az élen, második a céges vásárlások egyik főszereplőjének mondható Skoda Octavia. A Suzuki S-Cross a harmadik. Ez a három autó adja a teljes magyar újautó-piac 17 százalékát, azaz minden hatodik eladott új autó ebből a hármasból került ki.
A márkák rangsorának élén a Datahouse adatai szerint változást hozott a június: a korábbi hónapokat a Suzuki vagy a Toyota nyerte, most azonban Volkswagenekből került a legtöbb forgalomba:
- Volkswagenből 1147,
- Suzukiból 1137,
- a Toyotánál 1073 új autót adtak el a nyár első hónapjában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
