A momentumos Tompos Márton kedden az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy az ellenzéki főpolgármesteri pozíció már eldőlt, ezért az LMP által felkért Vitézy Dávidnak nem kellene elindulnia a posztért.
A Momentum országgyűlési képviselője szerint Vitézy Dávid kiváló szakember, de már van „egy egységes, jól teljesítő főpolgármesterünk", Vitézy Dávodnak találnak majd olyan munkát a Főpolgármesteri Hivatalban, ami a közlekedéshez, az általa kedvelt területhez kapcsolódik.
Ungár Péter, az LMP társelnöke úgy reagált Tompos Márton kijelentéseire az atv.hu-nak, hogy a főpolgármesteri pozíció nincsen meg, arról a budapestiek fognak dönteni egy választáson. Azt pedig, hogy a főváros vezetésében ki milyen fontos pozíciót tölt be, azt a Fővárosi Közgyűlés dönti el, amit szintén a budapestiek választanak meg.
Látjuk, hogy Donáth Anna egy Facebook-posztban tud dönteni arról, ki legyen a Momentum elnöke és összes elnökségi tagja, de a fővárosban ez nem így van, a főpolgármester személyéről még a választók döntenek. Az LMP jelöltállításával kapcsolatos tanácsait pedig köszönjük. Amint értelmezzük a Momentum álláspontját az előválasztás-önálló lista mátrixban, figyelembe fogjuk venni"
– mondta az LMP országgyűlési képviselője.
Még decemberben ismerte el Vitézy Dávid, hogy az LMP tárgyal vele a főpolgármester-jelöltségről. A volt közlekedési államtitkár azonban arról beszélt, hogy még nem döntött arról, hogy vállalja-e a jelöltséget, mert meg akarja hallgatni a párt ajánlatát, illetve véleménye szerint a pártpolitika túlságosan áthatja a helyi ügyeket a fővárosban.
Budapest-bérlet: három lehetőség van, az egyik a fővárosi közlekedés összeomlása
Úgy ért minket 2024, hogy lényegében megszűnt az Orbán-kormány és a Karácsony Gergely vezette Budapest közötti évtizedes megállapodás a fővárosi és az agglomerációs közösségi közlekedésről, ami csak azért nem omlott össze január elsejével, mert a MÁV és a BKV átmenetileg, március elsejéig képesek fenntartani a rendszert. A Budapest-bérlet, illetve a budapesti közlekedési rendszer jövőjéről is kérdeztük Vitézy Dávidot, korábbi szakállamtitkárt, közlekedési szakértőt. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót