Körülbelül 150 házi gyermekorvosi praxis áll üresen jelenleg Magyarországon, erről Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) újonnan megválasztott elnöke beszélt egy online sajtótájékoztatón.
Főleg a perifériáról, a kis településekről hiányoznak az orvosok, és ezeken a településeken nagy szervezést igényel, hogy a betegek eljussanak a gyermek háziorvoshoz. Az Economx kérdésére válaszolva elmondta: 2024 áprilisában 1489 gyermekorvosi praxis működött, közülük 1200 orvos a HGYE tagja. 2022-ben 1,32 millió gyermeket láttak el a gyermekorvosok, közel 700 ezer gyermek pedig vegyes körzetben kapja meg az alapellátást.
Egy-egy házi gyermekorvosi praxisban átlagosan 890 gyermek van, de vannak ettől sokkal nagyobb létszámú körzetek is. Van, ahol 1200 gyermek ellátása jut egy házi gyermekorvosra.
A KSH adatai szerint a házi gyermekorvosok száma 2018-2022 között:
- 2018-ban: 1405;
- 2019-ben: 1384;
- 2020-ban: 1359;
- 2021-ben: 1334;
- 2022-ben: 1321;
Az elnök úgy fogalmazott, hogy a házi gyermekorvosok száma az utóbbi években lineárisan csökken Magyarországon.
A gyermekgyógyász utánpótlással kapcsolatban elmondta, hogy a gyermek szakorvosi képzésben 40 olyan rezidensi kvóta van, amelyre jelentkezett gyermekorvosok az alapellátásban fogják megtalálni remélhetőleg a jövőjüket.
Kapcsolódó
Már a gyermekek harmada is túlsúlyos
A szakmai grémium új elnökének a főbb célkitűzése az obezitás projekt megvalósítása, ami a gyermekkori elhízással foglalkozik. Ebben együtt dolgoznak a klinikummal és egy egészséges populáció elérése a cél.
Kérdésünkre válaszolva elmondta, egy 2016-os felmérés szerint a magyar gyerekek egyharmada túlsúlyos, és beavatkozás nélkül a túlsúlyos gyermekekből túlsúlyos felnőttek lesznek.
A felső tagozatosok fittségi állapota romlott a legjobban a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) 2021-es és 2022-es tanévet összegző eredményei szerint, erről itt írtunk bővebben.
A koronavírus-járvány időszakában elmaradt testnevelés órák miatt jelentősen romlott a diákok állóképessége, átlagosan 7 százalékkal. Az eredmények alapján 30 ország közül a 24. helyen állunk a fiatalok kardiovaszkuláris fittségi állapota alapján, csak egyes nyugat-balkáni államok (Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia), Görögország és Lettország teljesít rosszabbul ezen a területen.
A HGYE-s projekt két részből áll, van egy kiváló magyar növekedési táblázat, az úgynevezett KidLongi applikáció és weboldal, ami Népességtudományi Kutatóintézet és az ELTE referencia adatainak felhasználásával készült. Ez egy olyan ingyenesen letölthető alkalmazás, amely a gyermekorvosok, a védőnők és a szülők számára lehetőséget nyújt a gyermekek növekedésének és testi fejlődésének összehasonlítására. a követésére, értékelésére
A túlsúllyal az a probléma, hogy a szülők nem mindig veszik észre, ha a gyerekeknél elindul egy rossz tendencia. Amíg csecsemőkorban havonta mérik a súlygyarapodást, később erre évente kerül csak sor és ha a háziorvos valamint a szülő elemezve láthatná az gyermek súlygyarapodásáról készült grafikont, akkor sokkal hamarabb észre lehetne venni az eltérést, de itt még informatikai fejlesztésekre van szükség.
Nem elhízni könnyebb, mint lefogyni, ez a neve annak a projektnek, amit a HGYE indított és a Richter Anna-díj orvos kategóriájának győztese lett. A HGYE projektjének másik célja az, hogy az alapellátó orvosokat megtanítsák és készségszinten gyakorlottá tegyék az obesitas vizit kivitelezésében.
Minden megyében egy, Budapesten két házi gyermekorvost megtanítanak a kidolgozott vizit elvégzésére, akik később a megyében dolgozó kollégáknak továbbadják tudásukat, gondozási elméletre és gyakorlatra bontva. A bevezető oktatást a Semmelweis Gyermekklinika Életmód ambulanciája biztosítja. A pilot program végén közös adatelemzés, következtetések levonása, a program finomhangolását követően pedig a HGYE irányításával terveik szerint kiterjesztik a gondozási protokollt országos szintre.
Kántor Irén a HGYE elnöke elmondta: a program segíti az együttműködést a családokkal, hogy ne legyen a túlsúlyos gyermekük felnőttként cukor-, esetleg szív-és érrendszeri beteg.
A programban házi gyermekorvosok vesznek részt az ország összes megyéjében. Az orvosok egy olyan újfajta szemléletet kapnak, ami empatikus és előítéletek nélküli módon támogatja a családokat.
A gyermekorvosok is használják a telemedicinát
Beszélt a telemedicina nyújtotta lehetőségekről is. Ezzel élnek a betegek és az orvosok is, ez már a mindennapok részét képezi a gyermekellátásban is. A pandémia vége óta eltelt már két év, de még a telemedicinális megoldások keresik a helyüket, hogy hol helyezkednek el a gyógyításban.
Fontos, hogy technológia nyújtotta lehetőségek megtalálják a helyüket ebben a struktúrában és fontos, hogy a jogi és szakmai szabályozás meghatározza a pontos kereteket.
Amit a technológia meg tud csinálni azt bízzuk a technológiára, amit pedig nem, azt az orvosnak kell elvégeznie
– fogalmazott Kántor Irén.
Az iskolai hiányzások igazolásával kapcsolatban elmondta: a telemedicina itt rengeteg terhet vesz le az orvosok válláról. Most egy olyan fejlesztés került bele az EESZT-be, ami jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket. Példaként említette, hogy amikor megjelenik a gyermek a háziorvosnál, akkor automatikusan generálódik egy igazolás, ami felkerül az EESZT-be, ahonnan a Kréta rendszerbe lehívható.
Tisztújítás volt a HGYE-ben
A Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesülete (HGYE) négy év után, idén, ismét tisztújító küldöttgyűlést tartott, amelyen a küldöttek megválasztották a következő ciklus új elnökét, Kántor Irént, két új alelnöküket, Rósa Ágnest és Pátri Lászlót, valamint a vezetőség- és felügyelőbizottság tagjait. A korábbi elnök Havas Katalin tanácsadó elnökként dolgozik tovább az egyesületnél.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!